A Forma-1 irányítását másfél évvel ezelőtt megszerző amerikai Liberty Media gyakorlatilag minden téren szakítani kíván az Ecclestone-érával, egy dolgot kivéve: a versenynaptárat ők is akár 25 futamig bővítenék.

Az idei, 21 fordulós menetrend is igen hosszú – az eddig példátlan tripla hétvége pedig egyenesen gyilkos volt száguldó cirkusz tagjai számára –, így nem csoda, hogy a fejeseken kívül nem sokan rajonganak a további futamok beemeléséért. A Renault F1-es főnöke, Cyril Abiteboul egyenesen az ellenkező irányba vinné a sportágat, ha rajta múlna, a naptár egyharmadát kidobnák.

“El kell érnünk a közönségünket, de azért meg kellene őrizni az F1 különleges mivoltát. Már így is felette vagyunk a keretnek, amitől még különleges lenne. A büszkeség, a motiváció, az energia üzenetét kellene közvetítenünk, de a mostani naptár mellett a lelkesedés már nem ugyanaz, mint amikor évente 15 helyszínre kellett elutaznunk” – magyarázta a Motorsport.comnak.

“Ha pedig hiányzik az energia, akkor kifelé is elég nehéz lesz azt közvetíteni. Már-már rutinná váltak a versenyek, pedig nem lenne szabad, hogy mindennapos munka legyen. Máris megbillent az egyensúly, szóval nagyon kell vigyáznunk. Értem, hogy pénzügyi szempontból miért kell bővíteni a naptárt, de ami engem illet, én alaposan összehúznám inkább.”

Abiteboul szerint a nyolcvanas-kilencvenes évekre jellemző 15-18 forduló éppenséggel növelné a Forma-1 értékét:

“Ha bevállalósan azt mondanánk, hogy legyen 15 futam, akkor a 21 helyszínnek azt kellene mondani, hogy bocs, srácok, de hatot közületek ejteni fogunk, szóval küzdjetek meg (a bennmaradásért). Teljesen megfordítanánk a piaci viszonyokat. Kíváncsi lennék a reakciókra.”

“Megértem, hogy ez kockázatos lenne, és nem igazán passzol a jelenlegi Forma-1-hez, amely évről évre több pénzt, több nézőt, több pályát, több pénzdíjat, több mindent akar, de egyszer eljön az idő, amikor el kell számolni, és akkor talán átbillenhet a mérleg.”

Forrás: Fotó: Europress