A Forma-1-ben immár több mint három évtizede szigorúan két-két autóval neveznek a csapatok az idényre – természetesen műszaki hiba, sérülés miatt előfordul, hogy a versenyen csak az egyik indul el –, ám korábban egyáltalán nem volt ritka, hogy egy csapat akár három, sőt négy autót indítson, ahogy egyautós alakulatok is szerepeltek a nagydíjakon.

A Forma-1 tulajdonosa, a Liberty Media által felállított, korábbi F1-es szakemberekből álló agytröszt egyik tagja, a volt Renault- és Williams-mérnök Pat Symonds Motorsport Industry Association múlt heti konferenciáján arról beszélt, hogy érdemes lenne újra elgondolkodni ezen.

“Konkrétan nem téma, de érdekes téma, amit a következő értekezletünkön meg is vitathatunk” – mondta.

“Amiről viszont már esett szó, az az, hogy mennyi autóból is áll az ideális mezőny, mármint olyan értelemben, hogy kellene-e még több csapat” – folytatta, hozzátéve, hogy egyes jelenlegi csapatok ellenzik a bővítést.

“Szerintem Forma-1 egyik problémája, hogy túl nagy hatalma van a csapatoknak. Olyan ez, mintha az állatok szavaznának a vágóhídon. Úgy vélem, attól tartanak, hogy ha kevesebb nagy hatalmú csapat van, akkor az akadálya lehet a változásoknak, márpedig a sportág és a változásaival együtt nekünk is változnunk kell.”