A Forma-1 2017 elején, az új tulajdonos Liberty Media által azonnal leváltott ura, Bernie Ecclestone a félreállítása óta folyamatos aknamunkát végez, gyakorlatilag nincs olyan nyilatkozata, amiben ne próbálná bagatellizálni, hitelteleníteni a sportág új vezetésének munkáját.

Ecclestone, aki a hétvégi Osztrák Nagydíjon személyesen is megjelent, a 2019-re Miamiba tervezett utcai futam kapcsán is kétségeinek adott hangot, igaz, nem alap nélkül, hiszen bár a városvezetés rábólintott a Forma-1-gyel való tárgyalások megkezdésére, egy, a város lakosainak egy részét tömörítő érdek-képviseleti szervezet, a Biscayne Neighbourhoods Association (BNA) negatívan áll a rendezvényhez.

“Az én időmben mi is rendesen beleástuk magunkat a miami versenyrendezés témájába, de különböző akadályokba ütköztünk. Lehet, hogy ennek a társaságnak sikerül összehozni, de kemény lesz. Nem csak a pénzről szól a dolog, vannak egyéb problémák is. Az utcai versenyek rendezése mindig nehéz” – mondta a MailOnline-nak Ecclestone.

A már említett BNA elnöke, Andres Althabe nemrég azt mondta a Forbesnak, hogy egyelőre várják, milyen szerződéstervezet születik, “de ha nem látjuk egyértelműen, hogy milyen hasznot hoz a verseny Miaminak, a városi tanácsban ellenezni fogjuk az üzletet”.