A vasárnapi Osztrák Nagydíjon Lewis Hamilton győzelmi esélyei már jóval a kiesése előtt elszálltak, a Mercedesnél ugyanis csúnyán mellényúltak a boksztaktikával. Míg a Valtteri Bottas kiesése miatt elrendelt virtuális biztonsági autós szakasz alatt a mezőny több mint fele – köztük Hamilton fő riválisai – kiment kerékcserére, az angolt kint tartották, így később, a saját cseréje után a 4. helyre esett vissza.

A gumiproblémák, az újabb kerékcsere, és a műszaki okból történt kiesés miatt végül ez nem sokat számított, ám a hiba akkor is hiba, a stratéga, James Vowles rosszul döntött, a rádión is bocsánatot kért Hamiltontól.

A csapatfőnök, Toto Wolff ennek ellenére kiállt a szakember mellett a futam után.

“Nincs szükség változtatásra. A legfontosabb az, hogy megértsük, miért történik hiba, kielemezzük az okokat. Nem hiszem, hogy kétszer is elkövetnénk ugyanazt a hibát. Egyszerűen nagyon komplex a helyzet, hat autó küzd egymás ellen, ez nem könnyű.”

“Szerintem James az egyik legjobb (stratéga), ahhoz pedig bátorság kell, hogy a kármentés reményében milliók füle hallatára a kimondja (a rádión), hogy én hibáztam, de hajrá, még összejöhet ezzel az autóval” – magyarázta az osztrák, hozzátéve, hogy a bokszutcában elkövetett hiba elismerésével le akarták venni Hamilton válláról a terhet, újra lelket akartak belé önteni.

A csapatfőnök azt is elmondta a verseny után, hogy bár példátlan, hogy mindkét autójuk műszaki hiba miatt essen ki, a Franciaországban bevetetett új, 2.1-es specifikációjú motor megbízhatóságát illetően nincsenek kétségeik:

“Valtterinél a kormánymű hidraulikájának szivárgása volt a gond, Lewisnál pedig az üzemanyagrendszerben esett le a nyomás. Úgy látjuk, hogy nem a motor megbízhatóságával volt probléma. Egyelőre egyelőre így látjuk. Szóval nem bánjuk az új motor bevezetését.”