Fernando Alonso ugyan a három siralmas hondás év után is hosszabbított az idén már Renault-motort használó McLarennel, ám valószínűleg nem is volt más lehetősége tavaly ősszel. A spanyol azóta viszont versenyzői ülést kapott a WEC-ben az egyetlen gyári alakulatnál, a Toyotánál, a múlt hétvégén pedig a spái futamgyőzelmét követően négy év szünet után újra pezsgőzhetett a dobogón.

Mivel a McLarennel csak az idei évre hosszabbított a 36 éves spanyol, és pillanatnyilag ő maga sem ígéri, hogy biztosan marad a Forma-1-ben, a wokingi csapat vezére is csak reménykedhet a közös folytatásban. Zak Brown így nyilatkozott, amikor Barcelonában a jövőről kérdezték:

“Az idény közepén foglalkozunk majd a versenyzői felállással, meglátjuk, hogy Fernando mit szeretne. Szerintem a Forma-1 a szenvedélye, de már nagyon régen csinálja, szóval majd meglátjuk, mit akar. De remélhetőleg még sokáig marad a McLarennél.”

“Szereti a mclarenes környezetet, szerintem egyetlen csapatnál sem érezte még olyan jól magát, mint most nálunk. Úgy gondolom, hogy a szíve továbbra is a Forma-1-ért dobog, de nyerni szeretne. Kivár, megnézi, hogyan alakulnak a fejlesztések, szóval majd az idény közepén leülünk és döntünk. Szerintem Fernando ezután is versenyezni fog, azt pedig remélem, hogy McLaren logó lesz az autón.”

Alonsóhoz hasonlóan a sajét nevelésű Stoffel Vandoorne sincs még lekötve 2019-re, és bár a második teljes idényét gyűrő belgának idén még sem az időmérőkön, sem a futamokon nem sikerült a veterán előtt végeznie, a főnök bízik benne:

“Stoffel szépen fejlődik. Stoffel és Fernando is nagyszerű munkát végez. Stoffelnek a legjobb, vagy legalábbis az egyik versenyzővel szemben kell helytállnia, és ehhez képest szép munkát végez. Újoncként a tavalyi év nem volt könnyű számára, de hosszú távon csak jobb versenyzővé válik a nehézségek leküzdésével.”

Alonso a ma 15.10-kor kezdődő hazai futamán, a Spanyol Nagydíjon az év során első ízben a top10-ből, a 8. helyről rajtol majd.