A Red Bull versenyzői igen értékes pontokat dobtak el Bakuban, amikor az Azerbajdzsáni Nagydíj 40. körén egy mindkettejük kiesésével végződő ütközéssel zárult a rajt óta tartó birkózásuk.

A csapatvezetés alaposan berágott, és úgy tűnik, véget vethetnek a szabad versenynek, ha Daniel Ricciardo és Max Verstappen nem képes vigyázni a másikra.

“A következő ütközésnél jönnek a csapatutasítások, annak ellenére is, hogy mi ellene vagyunk az ilyesminek” – mondta a német Auto Bildnek a Red Bull motorsportfőnöke, Helmut Marko.

A Red Bull pilótaprogramját is irányító osztrák szakember annak ellenére is megvédte neveltjét, Verstappent, hogy a 20 éves hollandnak 2018-ban még egyetlen tiszta futamot sem sikerült összehoznia, ráadásul a szezonnyitó utáni három versenyen zsinórban komoly ütközései voltak:

“Maxot a sebessége és az agresszivitása miatt igazoltuk. Egyszerűen együtt kell élnünk azzal, hogy néha rosszul sülnek el a dolgok.”