Sergio Perez a Ferrari utánpótlásprogramjának neveltjeként mutatkozott be a Forma-1-ben a Sauber-csapatnál 2011-ben, majd a ragyogóan sikerült, három dobogós helyezést is hozó 2012-es szezont követően a McLaren szerződtette Lewis Hamilton utódjaként. A wokingi csapat 2013 végén kurtán-furcsán ejtette a mexikóit, akinek a Force India dobott mentőövet 2014-re, amit Perez azóta erős eredményekkel hálált meg, legutóbb múlt vasárnap, az Azerbajdzsáni Nagydíjon szerzett egy remek 3. helyezést.

A 28 éves pilóta többször panaszolta már, hogy teljesítménye ellenére a nagycsapatoknál nem merül fel a neve, és ezzel csapatfőnöke, Bob Fernley is teljesen egyetért:

“Sok szempontból sajnálom Sergiót, ugyanis szerintem ő a legalulértékeltebb versenyző az egész Forma-1-ben. Lenyűgöző versenyző, és bár nyilván nem szeretnénk elveszíteni, már-már kriminális, hogy nem foglalkoznak vele (a nagyok)” – mondta Bakuban a Sky Sportsnak.

A korábbi kapcsolat miatt Pereznek legjobb esélye talán a Ferrarinál lehetne Kimi Räikkönen utódjaként.

“Úgy gondolom, hogy mindenki szeretne a Ferrarihoz kerülni, nagy privilégium felhúzni a vörös overallt” – mondta erről Fernley.

Perez eddigi nyolc dobogós helyezésével a Forma-1 történetének legeredményesebb mexikói versenyzője.