Az időmérő első szakaszának végén a két Toro Rosso-pilóta,Brendon Hartley és Pierre Gasly hatalmas balesetet kerültek el. Hartley a pálya közepén poroszkált defektes autójával, miközben mögötte hatalmas tempóval érkezett csapattársa. A szűk bakui pályán csak centiken múlott, hogy nem történt meg a baj.

„Nagyon ijesztő volt, karrierem legfélelmetesebb pillanata” – mondta Gasly. „Nem tudtam, hogy jobbra vagy balra megy. Nem tudtam mi történt Brendonnal, nagyon lelassult. 320-szal jöttem, és majdnem megállt előttem. Megpróbáltam kikerülni, szinte biztos voltam, hogy ütközni fogunk.”

„Már a levegőben láttam magam, nagyon félelmetes volt. Biztos vagyok benne, hogy nem direkt csinálta, de az ideális íven ment. Nem voltam benne biztos, hogy ott akar-e maradni vagy sem. Talán legközelebb nagyobb különbséget kell a két autó közt hagyni” – mondta a francia.

A csapattárs, Hartley elismerte, hogy hibázott, és elnézést kért. „Katasztrofális volt, nagyon dühös vagyok emiatt. Nem tudtam mért kört futni, mindkétszer sárga zászlóztak, amikor próbálkoztam volna. Később megérintettem a falat, és éreztem, hogy gond van, ezért lelassítottam. Nem tudtam, hogy Pierre ilyen közel jön mögöttem.”

„Lassan mentem, próbáltam kitalálni, hogy merre menjek, de teljesen elszúrtam. A falak miatt nem látszik, ha érkezik mögötted valaki. Hatalmasat hibáztam, sajnálom. Nagy bocsánatkéréssel tartozom emiatt. Csalódott vagyok a történtek miatt. Nem volt egy jó nap a mai” – zárta lehangoltan mondanivalóját Hartley.

A Toro Rosso két pilótája két hete Sanghajban is incidensbe keveredett, a Kínai Nagydíjon a csapat kérésére pozíciót kellett volna cserélniük, ám Hartley a hajtűkanyar kijáratánál akarta ezt megtenni, míg Gasly már a bejáratnál megkezdte az “előzést”, összeütköztek.