Bár a csapat határozottan cáfol, a riválisok szerint a Haas 2018-as modellje, a VF1-18-as kísértetiesen hasonlít a motor- és műszaki partner Ferrari tavalyi autójára, ami felveti, hogy az amerikai alakulat sportszerűtlenül szerzett előnyt, nem a saját munkájának köszönhetően ugrott a középmezőny végéből annak élére.

A WTF1.com megkeresésére a Nemzetközi Automobil Szövetség műszaki főmegbízottja, egyben a Forma-1 állandó versenyigazgatója, Charlie Whiting azt mondta, hivatalos szinten nem merült fel a másolás kérdése, és ők nem látnak problémát az autóval:

“Pontosan tudjuk, hogy mi zajlik a Haas és a Ferrari között. Minden teljesen szabályos” – mondta az FIA-fejes. “Tavaly egy csapatnak voltak aggályai (a Haast illetően), de mi egyelőre nem láttunk semmit, ami problémás lenne.”