A hétvégén az Ausztrál Nagydíjjal megkezdődik a 2018-as Forma-1-es szezon. A melbourne-i verseny előtt az F1-ből 2013-ban visszavonult egykori Minardi-, Jaguar-, Williams- és Red Bull-pilóta, Mark Webber így latolgatta az esélyeket:

“A három élcsapat elhúz majd, vérfürdő lesz. A Red Bull, a Ferrari és a Mercedes messze elöl, aztán mögöttük a második verseny, amiben meg mindenki benne lesz” – mondta az ausztrál.

2014-ben Ricciardo ugyan a dobogóra állhatott a verseny végén, ám utólag kizárták, így hivatalosan a mai napig sincs top3-as helyezése hazai versenyzőnek az Ausztrál Nagydíjon. Webber szerint idén talán összejöhet a dolog.

“Hosszú ideje most lesz rá a legjobb esély. Ez a futam hagyományosan nem jó a Red Bullnak, mert Adrian (Newey, technikai főnök) számára túl korán jön, de tavalyra elegük lett ebből, így idén felkészültebbek a szezonnyitóra, mint bármikor” – utalt a Red Bull-os szemléletváltásra.

“A Mercedes nagyon erős lesz az időmérőn, így a Ferrarinak és a Red Bullnak ki kell majd találnia, hogyan kerüljenek eléjük a versenyen. A Ferrari is jónak tűnik, és Melbourne-ben mindig örülnek a sikerüknek, tavaly is jó volt, hogy Sebastian (Vettel) nyert. Persze én azt szeretném, ha Daniel nyerne, vagy Max (Verstappen), az csodálatos lenne. Lewis, Seb vagy két Red Bull-os srác győz majd vasárnap.”