Robert Kubicának ugyan nem sikerült meggyőznie a Williamset arról, hogy 2018-ra versenyzői ülést adjanak neki – az az orosz Szergej Szirotkiné lett –, de a Forma-1-es visszatérésen dolgozó lengyelt tartalékos és fejlesztőpilótaként azért felvették.

A 33 éves egykori BMW- és Renault-versenyző a Williams új autójának tegnapi bemutatóján elmondta, hogy nem kizárólag a szimulátorban dolgozik majd, az év folyamán jó néhány alkalommal látjuk majd a pályán is.

“Három szabadedzésen vezetek majd. Barcelonában kezdem, aztán azt hiszem Ausztriában, és még egyszer Abu-Dzadiban. A téli és az idény közbeni teszten is szerepelek majd” – mondta.

“Fontos volt, hogy vezetési lehetőséget kapjak. A jelenlegi szabályok mellett igen kevés alkalom van a vezetésre. A szimulátor fontos szerepet játszik, de fontos, hogy meglegyen a kapcsolat az eszköz és a valóság között” – tette hozzá.