A McLaren 2015-ben abban a reményben lett a Forma-1-be visszatérő Honda kizárólagos partnere, hogy gyári támogatással a világbajnoki címért küzdhetnek majd. A japánok viszont három év alatt sem tudtak versenyképes motort gyártani, így 2017 őszén megszületett a döntés, elválnak. A Honda a Toro Rossóval folytatja, míg a McLaren a Renault motorjaival indul idén.

“Egyszerűen nem jutottunk elég gyorsan oda, ahová kellett volna” – foglalta össze egy mondatban a szakítás okát a McLaren vezére, Zak Brown.

“A maguk módján dolgoznak, de ahogy Eric (Boullier, McLaren-versenyfőnök) mondta korábban, ha a Forma-1-ben akarsz szerepelni, akkor Forma-1-es módon is kell dolgozni – és úgy vélem, mostanra ők is belátták ezt. Szerintem megteszik a megfelelő lépéseket, és idővel megfelelő szintre érnek, de nekünk egy már bizonyított termék kellett.”

Bár az elmúlt három év nem volt szép, Brown azt mondja, a jövőben dolgoznának még a Hondával:

“Teljes mértékben. Nagyszerű cég. Nyerünk is velük néhány világbajnoki címet (a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján – a szerk.). Tudják, mit csinálnak. Bizonyos okokból most nem sikerült a dolog, de a jó viszony megmaradt, az F1-ben pedig semmit sem lehet kizárni.”