Kimi Räikkönen 2012-es visszatérése után két remek évet produkált a Lotusnál, ám a Ferrarihoz való 2014-es visszaszerződése óta csak gyenge és közepes szezonokat hozott össze, mégis újra és újra hosszabbítottak vele, 2018-ra is szerződést kapott.

A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne a cég hétfői karácsonyi ebédjén elmondta, hogy eddig tartott a türelem, a 38 éves finn most már az utolsó esélyt kapta tőlük, 2018-ban jelentős javulást várnak tőle, különben jön a végső búcsú.

“Úgy vélem, hogy ha megtaláljuk hozzá a megfelelő kulcsot, Räikkönen úgy tud vezetni, mint egy isten. De még nem találtuk meg. Amikor jól alakulnak a dolgok, élvezet nézni, ahogy vezet. Hihetetlenül higgadt. Máskor viszont olyan, mintha szabira ment volna. Sokkal egyenletesebb teljesítmény kellene tőle, de az is fontos, hogy megtaláljuk a kulcsot, hogy más pályákon is úgy vezessen, mint Monacóban” – utalt a finn idényének idei fénypontjára, a monte-carlói utcákon megszerzett pole-ra.

“Talán ez az utolsó szezon, hogy megtaláljuk a kulcsot. Kár lenne, ha úgy kéne távoznia a Forma-1-ből, hogy nem mutatta meg, mire képes igazán” – üzent elég egyértelműen Marchionne, aki a lehetséges utódokat is számba vette.

“Láthatjuk, hogy az olyan tehetséges pilóták, mint Leclerc (Charles, 2018-tól Alfa Romeo Sauber), Verstappen és Giovinazzi nagy hatással lehetnek a pilótapiacra. Továbbra is örülök, hogy Leclerc-t választottam. Úgy vélem, hogy ha nem sikerül megtalálni Räikkönen kulcsát, egy fiatalt választunk majd.”

Az elnök Sebastian Vettel idei dühkitöréseire is kitért, azt mondja, nem hiszi, hogy ez a német gyenge pontját jelentené, ugyanakkor ha jó autót adnak alá, jó eredményt is várnak tőle:

“Nem tudom, hogy ez gyengeség-e vagy jellemhiba. Én nem látok gyengeséget a dühkitöréseiben. Vettel egyszerűen olyan, mint egy dél-olasz. Idén néhányszor láthattuk ezt, de szerintem tanult a különböző szituációkból. Mindig azt mondom, hogy a mi felelősségünk az, hogy győzelemre alkalmas autót adjunk a versenyzőinknek – 2016-ban nem sikerült, de idén ilyen autót kaptak. Innen Vettelé a felelősség (hogy győzzön), de ezzel ő is tisztában van.”

Forrás: Fotó: Europress