2018-ban rekordhosszú, 21 fordulós Forma-1-es világbajnokságot rendeznek, a március végi kezdés miatt pedig nagyon sűrű is lesz az év, annyira, hogy a szezon közepén a Francia, az Osztrák és a Brit Nagydíj tripla versenyhétvégeként követi majd egymást.

Az F1 sportszakmai főnöke, Ross Brawn egy friss interjúban leszögezte, hogy nem kívánnak ebből rendszert csinálni, különleges szempont befolyásolta a jövő évi menetrendet.

“A focivébé különleges kihívás elé állított minket. Mivel a döntőt (július 15-én) délután rendezik, nem lett volna szép ugyanarra a hétvégére futamot is tenni. Csakis az volt a megoldás, hogy három versenyt tegyünk egymás után, de nem szeretnénk ezt megismételni. Rendkívüli intézkedés volt” – magyarázta a brit Skynak.

A tripla hétvége egyébként még úgy is logisztikai rémálom lesz, hogy a csapatoknak csak Európán belül kell mozogniuk, a csapattagokat pedig egészen kifacsarja majd a munka, ezért az alakulatok sem mennének bele ilyesmibe újra.