A Force India a csapat méretét és költségvetését is figyelembe véve kiemelkedően jó eredményt könyvelhet el idén, hiszen 2016 után újra, még nagyobb fölénnyel szerezték meg a konstruktőri 4. helyet.

Az olyan patinás, nevek, korábbi bajnokcsapatok, mint a McLaren, a Williams és a Renault megverése, a három nagy mögötti “best of the rest” cím ugyan nagy öröm a Force India számára, de most, a bajnoki küzdelem lezárulása után már minden egyes pont fájdalmas veszteséget jelent nekik.

Az ok egyszerű: a világbajnokság nevezési díja csapatonként a bő 500 ezer dolláros alapdíjból, plusz az előző évben szerzett pontokból számított összegből áll össze, minden egyes pont további 5500 dollárt ér.

A Force India eddig 175 pontot gyűjtött, még néhány az utolsó két futamon és az alapdíj mellé plusz egymillió kerül.

“Mostantól minden egyes további pont a jövő évi költségvetésünket csökkenti” – mondta az ügyvezető igazgató Otmar Szafnauer a német Auto Motor und Sportnak Interlagosban.

A csapat versenyzői a magyar idő szerint 17 órakor kezdődő Brazil Nagydíjon az 5. és a 10. helyről rajtolnak, így jó esély van rá, hogy néhány tízezer dollárt most is “elpocsékoljanak”.