A Forma-1-es csapatok 2015 óta rágódnak azon, milyen motorokkal váltsák le a 2014-ben bevezetett, szuper high-tech, de igen bonyolult és drága 1,6 literes turbós V6-os hibrid erőforrásokat.

A jelenlegi szabályrendszer 2020-ig él, azután olcsóbb, egyszerűbb, hangosabb – és további gyártókat az F1-be vonzó – motorokat szeretnének, talán 1,6 literes, duplaturbós, egyszerűbb hibridrendszerű, több egységesített alkatrészt használó formulát.

A német Auto Motor und Sport a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és az F1-et jogtulajdonosként irányító Liberty Media tárgyalásai a végükhöz közelednek, október 31-én be is jelenthetik, milyen motorformula jön a sportágba 2021-ben.

A német lap úgy tudja, egy héttel később a költségplafont illető első tervezetet is nyilvánosságra hozzák majd, amelyet aztán már 2019-től, fokozatosan léptetnének életbe.

A fentiek mellett az AMuS szerint feloszlatják majd a Mercedes, a Ferrari, a Red Bull, a McLaren, a Williams és a Force India, valamint az FIA és az FOM (Liberty) képviselőiből álló szabályelőkészítő testületet, és az összes csapat, az FIA, az FOM, a motorgyártók, a gumiszállító, a versenyszervezők és a szponzorok képviselőiből összeálló szabályalkotó testületet, a Forma-1-es Bizottságot is.

A szabályalkotás ezután a Ross Brawn vezette, a csapatoktól független szakértői csoport hatáskörébe kerülne át.