A Magyar Nagydíjon 20 évet kellett rá várni, Szingapúrban a 10. nagydíjon megkaphatjuk: lóg az eső lába a délkelet-ázsiai városállamban. Késő délután rendesen szakadt a versenyhelyszínen, majd nagyjából felszáradt, de később többször is eleredt. Most, háromnegyed órával a rajt előtt újra esik Szingapúrban.

A verseny 2008-as bemutatkozása óta komoly aggodalmak övezik az esőt, ugyanis az autók áltat felvert vízfüggöny és a szuperfényes reflektorok kölcsönhatásaként a szokásosnál is rosszabb látási viszonyok alakulhatnak ki, nem is beszélve arról, mekkora baleseti kockázattal jár, hogy a csúszós aszfaltcsíkot gyakorlatilag mindenütt falak övezik, a legkisebb hiba is autótöréssel járhat.

“Fogalmam sincs, milyen lenne, és pontosan ez aggasztott mindig is ezzel a futammal kapcsolatban” – mondta a versenyzői szakszervezet, a GPDA egyik igazgatói posztját betöltő Romain Grosjean az esős futam lehetőségéről. “A világítás mellett a permetben nem sokat látnánk. De meglátjuk. Tényleg nem tudom, mi lesz.”