Max Verstappen a 2017-es szezon előtt abban reménykedett, hogy a világbajnoki címért küzdhet majd, de a Red Bull autója nem volt a Mercedes és a Ferrari szintjén, a Renault erőforrása pedig a gyengébb teljesítménye mellett megbízhatatlannak is bizonyult, főképp a holland autójában.

Verstappen múlt vasárnap a hazai futamának számító Belga Nagydíjon idén hatodszorra esett ki, negyedik alkalommal a hajtáslánc ilyen-olyan meghibásodása miatt, míg csapattársa, Daniel Ricciardo az idei 12 futamból hatodszorra állt dobogóra.

Apját, a volt F1-pilóta Jost a verseny után arról kérdezték, reális lehetőség-e fia számára a Red Bull elhagyása.

“Talán nem a megfelelő idő ez erre a kérdésre, de az ember kezd mindent megkérdőjelezni. Látom Maxon, hogy mennyire csalódott. Nehéz motiváltnak maradni, amikor így mennek a dolgok” – kezdte.

“Mármint az időmérőn jól szerepel, fél másodperccel gyorsabb a csapattársánál, ott van a Ferrarik mögött. De aztán hét-nyolc kör után megint a pálya szélén álldogál. Ennek nem szabadna megtörténnie, egy élcsapatnál semmiképp.”

“Max semmit sem tehet. Ő mindent jól csinál. Újra és újra felvetik a kérdést, hogy Max talán túlhajtja az autót. De nem lehet elrontani, nem lehet túlhajtani az anyagot. Tudjuk jól, miről van szó: egyszerűen nem elég jó a technika. Úgy gondolom, le kell higgadnunk, és aztán át kell beszélnünk a dolgokat, mert rossz vége lesz, ha így mennek tovább a dolgok” – szögezte le Verstappen papa.