A brit Channel 4 szakkommentátoraként dolgozó egykori csapattulajdonos, Eddie Jordan nemrégiben felvetette, majd egy újabb alkalommal megismételte, hogy szerinte a Mercedes 2018 végén, szponzorai, a UBS és a maláj Petronas szerződésének lejártakor kiszáll a Forma-1-ből.

A felvetést a stuttgarti márka motorsport- és F1-es csapatfőnöke, Toto Wolff határozottan cáfolta, állítását pedig most alátámasztotta, hogy a Maláj Nagydíj búcsúzása ellenére a Petronas hároméves szerződéshosszabbítást jelentett be, legalább 2021-ig maradnak a Mercedesszel.

“A motorsportban való részvételünk valójában 1995-ben kezdődött (a Sauberrel), azaz néhány évvel az 1999-es, első szepangi F1-es futam előtt. És nem is áll szándékunkban távozni. A mercedeses partnerség igen pozitív eredményeket hozott számunkra az évek során, ezért örömmel jelentem be a szponzori szerződésük meghosszabbítását” – mondta a Petronas vezérigazgatója, Datuk Wan Zulkiflee Wan Ariffin.