Az egykori csapattulajdonos, az elmúlt évtizedben a különböző brit csatornák Forma-1-es közvetítéseinek állandó szereplője, Eddie Jordan nemrég felvetette, hogy a Mercedes 2018 végén kivonhatja gyári csapatát az F1-ből, hogy újra csak motorszállítóként szerepeljen a sportágban.

A Mercedes motorsport- és F1-es csapatfőnöke, Toto Wolff ingerülten reagált Jordan szavaira, kétszer is visszautasította a spekulációkat, és arra kérte az írt, hogy fejezze be a kamuhírek (fake news) terjesztését.

Jordan a Motorsport.comnak adott interjújában azt mondta, őt nem lehet elhallgattatni:

“Azt sosem állítottam, hogy kiszállnak. Én azt mondtam, a Mercedes marketing és műszaki megfontolásból van jelen a Forma-1-ben, nem szerelemből, és akkor szállnak ki, amikor ők jónak látják. Én nem mondtam, hogy az mikor lesz, én csak annyit mondtam, hogy 2018-ben kifut az UBS és a Petronas szponzori szerződése” – magyarázta.

“Értem, hogy dühös emiatt, de ez nem az én problémám. Ilyen az élet. Valamikor úgyis napvilágra kerül a dolog. Csak akkor mondok valamit, ha meggyőződésem, hogy igaz. Wolff 1500 embert emleget, én viszont a Daimler több ezer részvényeséről beszélek. Az igazgatótanács dönt majd, ők pedig úgy döntenek majd, ahogy a cégnek a legjobb. Ha úgy látják, hogy a befektetés már nem térül meg, akkor annyi a gyári csapatnak. Mit gondolnak, miért érkezett a Mercedes? És miért távozott a Toyota? De a motorrészleg megmarad, az biztos.”

 

“Sokan azon paráznak, hogy bejáratosak-e egyik vagy másik csapat motorhome-jába vagy sem. Az én dolgom az, hogy tudósítsak arról, amit tudok, és ezt is fogom tenni, senki nem hallgattathat el. Ha pedig baromságot beszélek, egy szemernyi igazság sincs benn, akkor mondják azt, akkor reagáljanak! Nekem senkivel semmi bajom, és bármelyik motorhome-ba bemegyek. Ha egyszer úgy gondolják, hogy nem kéne belépnem, akkor mondják meg azt.”