Mivel Fernando Alonso szeretné megszerezni az autóversenyzés hármas koronáját megszerezni, az idei indianapolisi kalandja után valamikor a Le Mans-i 24 óráson is szeretne indulni, de egyre biztosabbnak látszik, hogy ez nem a jövő évben lesz.

Volt F1-es barátját, Mark Webbert, és a 2015-ben győzni tudó Nico Hülkenberget is a Porsche vette a szárnyai alá, de ahogy a projekt vezetője nemrég elmondta, 2018-ban nincs náluk szabad hely:

“Megvan a hat versenyzőnk, akikkel nagyon elégedettek vagyunk, és akikkel hosszú távon tervezünk. Alonso izgalmas versenyző, és két évvel ezelőtt talán össze is hozhattunk volna valamit. De most nincs harmadik autónk és jelenleg nem is tervezzük, hogy legyen” – nyilatkozta Andreas Seidl a német Auto Bildnek jó két hete.

Az LMP1-es kategóriában a Toyota ugyan három autóval vesz részt a WEC-ben, de Alonsót ők sem fogadnák, mondta a csapatfőnök Rob Leupen a napokban:

“Én úgy gondolom, hogy a fő a csapaton belüli egyensúly. Nem prioritás, hogy nagy nevet kerítsünk, egyáltalán nem foglalkozunk ezzel. Természetesen meghallgatnánk őt, de nem igazán érdekel minket ez a lehetőség. Egyáltalán nem.”