A Forma-1-es versenyzők (szak)szervezete, a GPDA az Orosz Nagydíj hétvégéjén tisztújítást tartott, a 2017-re szabadságra vonult, ezért igazgatói posztjáról lemondott Jenson Button helyére a haasos Romain Grosjeant választották meg. A Haas francia pilótája a másik igazgató Sebastian Vettel és az elnök Alexander Wurz mellé került be vezetőségi tagnak.

“Büszke vagyok, hogy a versenytársaim megválasztottak. Mi, versenyzők gyakran vagyunk más véleményen, de abban teljes az egység, hogy a legjobbat akarjuk a Forma-1 számára. Hiszem, hogy fontos szerepünk van és kötelességünk az egymás közti egyeztetés, valamint a sportág vezetőinek támogatása az F1 javítása terén” – nyilatkozta Grosjean.

Érdekesség, hogy a biztonság terén Grosjean inkább purista, nem tetszik neki sem a glória, sem az ahelyett bevezetni kívánt pajzs, de azt mondta, konstruktívan áll majd a fejvédők kérdéséhez.

A GPDA elnöke, Wurz így beszélt Grosjean megválasztása után:

“Öröm volt Jensonnal dolgozni az elmúlt pár évben, mindig is a pilóták és az F1 érdekeit tartotta szem előtt. JB, köszönjük a munkádat! Az évek során Romain nagyon aktív tagja volt a GPDA-nak, buzog benne az energia, sok elképzelése van az F1-ről, Sebastiannal együtt örömmel üdvözöljük a vezetőségben!”