Bár az eddigi négy fordulóban a Ferrari és a Mercedes is két-két győzelmet aratott, a konstruktőri bajnokságban pedig a címvédő egy pontocskával a maranellóiak előtt áll, a Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda szerint az olaszok egyértelműen előttük járnak.

“A Ferrari egyértelműen előrébb van. Ki kell elemeznünk, hogy pontosan mi nem működik, Barcelonára lépéseket kell tennünk. A Spanyol Nagydíjra minden csapat fejlesztéseket hoz, a Ferrari is előrébb lép majd, így nekünk kettőt, a Red Bullnak hármat kellene lépnie” – nyilatkozta az osztrák Kronénak.

f1_bahrein_edz_24

A Mercedes látszólag a gumikkal van bajban, de Lauda szerint nem ilyen egyszerű a helyzet:

“Az autó túl nehéz, javítanunk kell az aerodinamikán is, legfőképp pedig rá kell jönnünk, hogy nálunk miért nem működnek úgy az új Pirellik, mint a Ferrarinál.”

Lauda az interjúban burkoltan arra is utalt, hogy az egyelőre csak az idei évre igazolt, immár futamgyőztes Valtteri Bottas hosszabbításra számíthat:

“Szocsiban tökéletesen szerepelt, nem számítottam erre. Totóval jól döntöttünk Bottas igazolását illetően. Ő a mi emberünk.”