Fernando Alonso idén kihagyja a Forma-1-es Monacói Nagydíjat, hogy helyette a legendás amerikai versenyen, az Indy 500-on induljon. A kétszeres világbajnok célja, hogy megszerezze az autóversenyzés hármas koronáját, azaz a Monacói Nagydíjon, az Indy 500-on és a Le Mans-i 24 óráson elért győzelmet, most jön tehát a második lépés.

Alonso a hétvégén az Indycar alabamai, Barber Motorosport pályán rendezett fordulóján járt, ahol elárulta, miért fut neki előbb az Indy 500-nak, miért hagyja későbbre Le Mans-t:

“Forma-1-es versenyző számára az Indy 500 egyértelműen a legnagyobb kihívás. Nagyon más. Kihívás a leszorítóerő, az, hogy az autó nem fut szimmetrikusan az egyenesben, más a fékezés. És persze a forgalom is nagy tényező. Az F1-verenyzők, akik átülnek egy Le Mans-i autóba, gond nélkül alkalmazkodnak. A 24 órás futam egy másféle verseny, sokkal nyugodtabb az atmoszféra, az ember idősebben is nekivághat.”

“Itt most a legjobb csapathoz kerültem, a legjobbaktól tanulhatok, és van trénerem is, Gil de Ferran (2003-as Indy-győztes), ami nagyon nagy segítség lesz a megtanulandók elsajátításában.”

Alonso az élmenő, Honda-motoros Andretti Motorsport pilótájaként indul majd Indianapolisban, tesztelni első ízben a jövő héten, május 3-án fog.

Kattints a képre, galéria nyílik!