Lewis Hamilton, Mercedes AMG (1.):

“Eddig érdekes hétvége. A mai nap nagy kihívás volt, a tegnapi tesztprogram nagy részét ma délelőttre kellett beszuszakolni, és csak reménykedhettünk, hogy meglesz a jó balansz. A Ferrarik nagyon gyorsnak tűntek. Tudtuk, hogy szoros lesz, mindent bele kellett adni. A Q1 nem indult túl jól, de aztán folyamatosan javultam. Nagyon örülök, nagyon hálás vagyok a csapatnak a munkáért! Igazán izgalmas most az F1, tényleg igazi küzdelem zajlik. Erről szól a versenyzés, ez motiválja az embert.”

“Holnap furcsa nap lesz. Az idei esőgumikon még nem vezettem, szóval érdekes lesz! A Ferrari autója nagyon-nagyon erős, versenytempóban még jobb lehet, szóval érdekes lesz, mit hoz a holnap! Szoros lehet, az biztos.”

Sebastian Vettel, Ferrari (2.):

“Holnap meglátjuk, mennyit is ér az első sor. Azért nem lett volna rossz egy kicsit még gyorsabbnak lenni. Talán egy kicsit beszari voltam a féktávokon az utolsó körömön. Nagyon szoros volt Valtterivel, hála az égnek sikerült elé kerülnöm. Az autónk erős, akármi is legyen holnap. De szerintem még előrébb kerülhetünk.”

Valtteri Bottas, Mercedes AMG (3.):

“Egy ezred, az ennyi” – mutatott egy araszt. “Nem sok, de kár, hogy Vettelnek sikerült közénk kerülnie. Legutóbb két ezred volt, most egy, szóval egyre szorosabb, de kár érte. A futam persze holnap van, a Mercedesé az első és a harmadik rajthely. Ami jó alap, az időjárás meg bármilyen lehet. Lewis erős volt ma, a Ferrari is erős volt, szóval szoros versenyre lehetett számítani, ahogy holnap is. A csapat jó munkát végzett a szabadedzésen, sikerült beállítani az autót, élvezetes volt vezetni.”

Így zajlott az időmérő