A 2017-es idényben komoly szabályváltozási csomag lép életbe a Forma-1-ben, míg az elmúlt években a motorok határozták meg a versenyképességet, az idei évtől újra nagy hangsúlyt kap az aerodinamika, az agresszív külsővel és jelentősen nagyobb leszorítóerővel rendelkező autókra ráadásul a régi időket idéző, széles gumik kerülnek.

Az idei változások egyik nagy nyertesének tippelt Red Bull sztármérnöke, Adrian Newey szerint a szabálymódosítások miatt a mezőny egy kicsit “szétesik” majd, és igazból azt sem lehet biztosra venni, hogy a nagycsapatok lesznek az élen.

“Az szinte biztosra vehető, hogy a mezőny nem lesz olyan szoros. Minden szabályváltozás idején egyes csapatok jobban értelmezik a szabályokat, mint mások. Rendszerint a nagyobb erőforrásokkal rendelkező nagycsapatok ezek, de a legutóbbi nagy változás idején, 2009-ben például nem ez volt a helyzet, akkor a Brawn és mi értelmeztük a legjobban az előírásokat, míg a nagyok, a Ferrari és a McLaren egy kicsit küszködtek” – magyarázta a brit Sky Sportsnak.

adrain_newey

“A szabályváltozások idején számtalan ötletből kell összehozni egy irányt, egy tervezési filozófiát. Bár mára mi is a nagyobb csapatok közé tartozunk, nekünk sincs arra elég erőforrásunk, hogy párhuzamosan megvizsgáljunk minden lehetséges irányt. Úgy működik ez, hogy kiválasztjuk az általunk helyesnek vélt irányt, aztán bízunk benne, hogy igazunk lesz. De mindig fennáll a lehetősége, hogy egy másik csapat egy még jobb megközelítést választ” – tette hozzá.

Így festenek majd az idei autók

A nagy változásokra való felkészülést tovább nehezíti, hogy mára igen korlátozottak a szélcsatornás tesztelési lehetőségek, emiatt aztán “kiforratlan” autókat küldenek majd pályára a csapatok, véli a Williams visszavonuló technikai főnöke, Pat Symonds.

“Azt hiszem, a legfőbb különbség az (a korábbi szabályváltozásokhoz képest), hogy jóval kevesebb idő volt a fejlesztésre mind a valódi idő, mind a szélcsatornás tesztelés tekintetében. 2009-ben is hatalmas változás jött, de arról már időtlen idők óta beszéltünk előzőleg, kismillió szabálytervezet született, a szélcsatornák pedig éjjel-nappal mentek. A Toyota két szélcsatornát működtetett folyamatosan, 7/24-ben. Bőven volt idő a felkészülésre.”

“A következő relatíve nagy változás 2014-ben jött, az új motorok mellé volt néhány aerodinamikai módosítás, plusz dolgozni kellett a hűtésen meg ilyesmik, de arra is volt egész sok időnk, és hetente 80 szélcsatornás tesztet futtattunk.”

symonds

“Ezúttal csak február végén kaptuk meg a szélcsatornás gumimodelleket, akkor kezdhettünk neki az érdemi fejlesztésnek. Nyilván a számítógépes áramlástani modellezést már előbb megkezdtük, igyekeztünk valami képet alkotni az aerodinamikai modellről, de február óta is csak heti 65 szélcsatornás menet volt, emellett sokat kellett dolgozni a 2016-os autón is.”

“Szóval szerintem a korábbiakhoz képest kiforratlan autók jönnek, a fejlesztés sokáig pörög majd tovább, és emiatt a csapatok nem is igazán tudhatják, mik az elérendő célok, mik az elvárások.”
Symonds egyébként úgy gondolja, a 2017-es modellek nem igazán térnek majd el egymástól:

“A szabályok elég részletesek. A motorborításon van egy terület, ahol lehetnek eltérések, van egy kis játéktér, de nem igazán feltűnő. Ahogy korábban is, ha minden autót feketére festenénk, nehéz lenne megkülönböztetni őket.”