A 2013-as, történelmi mélypontot jelentő idény után a Williams 2014-re – a Mercedes-motorral – visszatért az élmezőnybe, jó néhányszor dobogóra álltak, pole-t is szereztek, a konstruktőri bajnokság 3. helyén zárták az évet.
Idén is hasonlóan, de leheletnyivel talán gyengébben teljesítenek, és akadt néhány leszereplésük is, mint például Monacóban, Silverstone-ban és legutóbb, a Hungaroringen is. Egyesek keményen kritizálják a csapatot az óvatoskodó hozzáállás, az optimálistól elmaradó stratégiák és úgy általában az elszórt pontok miatt, aminek Grove-ban tulajdonképpen örülnek, árulta el a technikai főnök, Pat Symonds.


“Úgy gondolom, hogy egészen érdekes, hogy az idény elején az a nézet alakult ki, hogy a Williams szezonja elmarad az elvárásoktól. Ez azt mutatja, hogy magasak voltak az elvárások. Ez büszkeséggel töltött el, hiszen ugyanott, a 3. helyen álltunk a bajnokságban, mint tavaly, az emberek viszont arról beszéltek, hogy ennél többre lehetnénk képesek. Nos, tekintve a költségvetésünket és a csapat létszámát, egész jól teljesítünk” – magyarázta az Autosportnak. 
Symonds hangsúlyozza, hogy 2015 “konszolidációs év” a csapat számára, az idei munkával alapozhatják meg a további élmezőnybeli szereplést:
“Nagyon fontos ez az év a Williams számára, mert 2014 arról szólt, hogy visszakapaszkodjunk, ami sikerült is, a 3. hely pedig megérdemelt jutalom volt a kemény munkáért és a csapatvezetés bátor döntéseiért. Ha egyszeri fellángolás lett volna, és idénre visszacsúsztunk volna a középmezőnybe, akkor kudarcot vallottunk volna a céljaink elérésében. Szóval nagyon fontos volt, hogy konszolidálni tudjuk a helyzetünket, mind a pályán, mind üzletileg versenyképesek maradjunk, ami véleményem szerint eddig sikerült is.”
Bár a Williams jelentősen kevesebb pénzből gazdálkodik, mint a Mercedes, a Red Bull és a Ferrari, Symonds szerint ez nem zárja ki, hogy képesek legyenek megverni őket.
F1: A Williams örül a kritikáknak 3


“Könnyű lenne azt mondani, hogy ők két és félszer annyit költenek és ezen múlik minden, de ez több szempontból sem igaz. Én nem hiszem, hogy a győzelemhez feltétlenül ekkora költségvetés kell. Ha valaki képes kisebb, összeszedettebb csapatként dolgozni, akkor is lehetséges a győzelem. Bízom benne, hogy a következő években folytatni tudjuk az építkezést, és hogy ez elvezet majd minket a győzelmekhez!”