2012-ben számos kisebb-nagyobb F1-es szereplő búcsúzott csapatától vagy általában a Forma-1-től.
Az első távozó már a téli tesztek alatt megvolt, Jarno Trullit Vitalij Petrovra cserélte a Caterham, az olasz veterán 15 szezon után hagyta el a Forma-1-et. 
Március végén komoly meglepetést jelentett, hogy a Williams elnöke, leendő csapatfőnöke, Adam Parr minden előzmény nélkül bejelentette azonnali lemondását. Azóta kiderült, hogy Parrt maga Bernie Ecclestone túrta ki, az F1 ura nem volt hajlandó az új Concorde Agreementről tárgyalni a Williamsszel, amíg ő volt a főnök. A grove-iaktól az idény után a versenyfőnök, Mark Gillan is távozott.
A két legjelentősebb búcsú egymáshoz kapcsolódik, természetesen Michael Schumacherről és Lewis Hamiltonról van szó.
A három év kihagyás után visszatért Schumi idén a tempó tekintetében talán a legjobb formájában volt, de az idény kimondottan rosszul ment, balszerencse, műszaki hibák tömkelege jutott a veteránnak, aki kezdett is egy kicsit szétesni fejben – Barcelonában Bruno Sennával ütközött, Hockenheimben és a Hungaroringen is eldobta az autót az edzéseken, Szingapúrban Jean-Eric Vergne-t öklelte fel -, saját bevallása szerint is elfogyott a motivációja. Mivel nem tudta rászánni magát a szerződéshosszabbításra, a Mercedes lépett, 2013-ra leigazolta Lewis Hamiltont.
Schumacher a szepmtemberi bejelentés után még gondolkodott egy kicsit, majd megerősítette, hogy végleg elhagyja a Forma-1-et. Úgy tűnt, hogy az ezüst nyíl versenyképtelensége miatt szégyenszemre pont nélkül kell majd távoznia az élő legendának, de a szezonzáró Brazil Nagydíjon azért utoljára még rámosolygott a szerencse: a pályafutását 1991-ben egy 7. rajtkockából indító hétszeres bajnok a 7-es rajtszámú autóval a 7. ért be Interlagosban, miután egy elengedés keretében jelképesen átadta a stafétát Vettelnek.
Míg Schumacher az egész sportágat maga mögött hagyja, utódja, Hamilton “csak” a McLarentől búcsúzik. Attól a csapattól, amely gyerekkora óta támogatta és egészen az F1-ig juttatta, és amellyel hat év alatt, 110 futamon összesen 21-szer győzött, 26-szor szerezte meg a pole-t, 12 leggyorsabb kört futott és nem mellékesen 2008-ban bajnok is lett.    
Hamiltonnak elég felemás éve volt: bár a szerződési helyzet jelentette nyomás a pályán kívüli viselkedésében néha megmutatkozott, csinált butaságokat, a versenyzésére nem lehetett panasz, a korábbi esés-kelésnek nyoma sem volt. Hiába volt azonban közel tökéletes, hozott 7 pole-t és 4 győzelmet, a csapat hibái, az autó műszaki megbízhatatlansága miatt nem küzdhetett a címért, érthető, hogy kiábrándult és máshol keresett új lehetőséget.
A Mercedesnél a csúcson is akadt távozó: a német márka motorsport-tevékenységét 1990 óta igazgató Norbert Haug – egyebek mellett az F1-es projekt eddigi sikertelensége miatt – decemberben bejelentette lemondását. 
Schumacher és Hamilton mozdulása elindította a pilótapiaci dominót, a McLaren Perezt szerződtett, aki két év után köszönt el a Saubertől, a svájci alakulat pedig a Force Indiától csaklizta el Nico Hülkenberget, aki egy tesztpilótai és egy versenyzői szezon után búcsúzik a silverstone-iaktól.
A Saubernél a vezetésben is történt változás: az alapító Peter Sauber októberben lemondott a csapatfőnöki posztról, a stafétát Monisha Kaltenbornnak adta át, aki ezzel az F1 történetének első női csapatvezetője lett.
A Caterhamtől is távozott az alapító-főnök, Tony Fernandes, helyére Cyril Abiteboul került. Charles Pic a Marussiának intett búcsút a bemutatkozó éve után, épp a Caterhamhez igazolt.
Már csak két szabad hely van 2013-ra, jelentkezőből pedig sokkal több, így igen valószínű, hogy Heikki Kovalainen, Kobajasi Kamui és Bruno Senna is elköszön az F1-es versenyzéstől, legalábbis ideiglenesen.
Ugyancsak versenyzői állás nélkül marad Pedro de la Rosa és Narain Karthikyean, alóluk a csapat dőlt ki, miután a 2010-ben bemutatkozott három újoncalakulat közé tartozó HRT tulajdonosa, a Thesan Capital befejezte a projekt pénzelését, vevő pedig nem akadt. Hivatalosan még nem szűntek meg, de 2013-ra már nem neveztek, két hónapja felszámolás alatt áll a csapat.
A fenti pilótákhoz hasonlóan szintén nem önszántából, de távozik a Forma-1 orvosi csoportjának vezetője, Gary Harstein. A posztot 2005 óta betöltő amerikaival a Nemzetközi Automobil Szövetség nem hosszabbított szerződést, a háttérben valamilyen nézeteltérés lehet.
Bukások és megúszások
A Forma-1-et keretbe foglaló többoldalú szerződés, a Concorde Agreement 2012 végéig élt, idén újra kellett tárgyalni a sportág alkotmányát. Az előzmények alapján okkal lehetett számítani arra, hogy hangos viták, botrányok kísérik majd a folyamatot, de ehhez képest viszonylag simán ment az ügy.
A Mercedes egy darabig ugyan sérelmezte, hogy a Ferrarival, a Red Bull-lal és a McLarennel ellentétben nem kapott kiemelt, több pénzzel és igazgatótanácsi hellyel járó kiemelt státuszt, de őszre sikerült megoldani a kérdést, így az összeomlott HRT-n és a valamiért a levegőben lógatott Marussián kívül mindenki aláírt, papíron 2013-tól 2020-ig biztosítva van a sportág jövője.
Az igazgatótanácsi kinevezésekre azonban még várni kell az említett csapatoknak, ugyanis az F1 tőzsdére vitele elhasalt idén. Eredetileg már nyáron piacra akarták dobni a sportág részvényeinek egy részét, de a Facebook bevezetésének kudarca és a piac általános lelassulása elijesztette a döntéshozókat. Előbb őszre, majd valamikor 2013-ra halasztották a lépést.
Hiába fuccsolt be a tőzsdei bevezetés, és hiába bizonyosodott be, hogy a Forma-1 jogainak 2005-ös eladása idején vesztegetés történt, az F1 uraként ismert Bernie Ecclestone idén is golyóálló volt. Tavasszal-nyáron reálisnak tűnt, hogy a vesztegetési botrány magával ránthatja a 82 éves kisembert, a vádak, perek továbbra sem érintik, ahogy az sem zavarja, hogy a Mercedes és a Ferrari is szeretné már a távozását – ha rajta múlik, még évekig marad.
Botrány volt Bahreinben is: a tavaly február óta forrongó közel-keleti királyságban 2011-ben ugyan lefújták a versenyt, de idén az emberi jogi visszaélésekről szóló hírek, tüntetések és a számos elítélő vélemény ellenére sem tették meg ezt. A rossz hangulatú, politikai töltetű versenyhétvégén az F1-et is elérték a történések: a Force India és a Sauber tagjait is érték atrocitások a pályán kívül, a versenyen pedig csak a rezsim által gondosan szűrt, maroknyi közönség előtt zajlott a futam. Ecclestone és Bahrein vezetői sikernek értékelték a nagydíjat, elvileg 2013-ban is megtartják a versenyt.
…hiányozni fog viszont a szintén 2013-ra tervezett New Jersey-i utcai futam. Bár a szintén nyögvenyelősen indult austini Amerikai Nagydíj végül elsöprő siker lett, a másik USA-beli futam szervezőinek nem sikerült kézben tartani az dolgokat, pénz és érdemi előkészületek híján Bernie szerződést bontott New Jersey-vel, az FIA törölte a futamot a jövő évi naptárból.  
Bukás, de a lehetséges végkimenetelt tekintve megúszás is, azonban mindenképp szomorú eset volt, amikor a Marussia pilótanője, Maria de Villota súlyos balesetet szenvedett a nyáron. A spanyol versenyzőnő élete első marussiás tesztköre egyben az utolsó is lett, amikor a duxfordi repülőtéren az ideiglenes bokszhoz visszatérve – valószínűleg vezetői hiba miatt – az ott parkoló teherautó lehajtott platójának ment.
Villota életveszélyes fejsérüléseket szenvedett, a koponyája szemmagasságban gyakorlatilag ripityára tört. A gyors és szakszerű orvosi beavatkozás az életét megmentette, de jobb szeme odaveszett, ezzel pedig a versenyzői karrierje is véget ért. 

A cikk első része ide kattintva olvasható