A Pirelli az új, austini Amerikai Nagydíjra a két legkeményebb keverékét, a közepes (fehér) és a kemény (szürke) szállította – úgy tűnik, az olasz cégnél annyira biztosra akartak menni, hogy átestek a ló túloldalára. A pénteki edzések után sokan panaszkodtak arra, hogy a csúszós, szűz aszfalton egyszerűen képtelenség kellően felmelegíteni a gumikat, legyen szó bármelyik keverékről.
Ezt említette például Jenson Button és a sauberes Kobajasi Kamui is, a HRT-s Pedro de le Rosa pedig egyenesen attól tart, hogy emiatt el is bukhat a csapat a kvalifikáción:
“Nem vagyok nyugodt, necces lesz. A kérdés, hogy sikerül-e kellően felmelegíteni a gumikat, pénteken egyértelműen nem ment. Lassabbak vagyunk, mint más pályákon, mert itt egyáltalán nem bírunk a gumikkal, sem a keménnyel, sem a lággyal. 10 kör után is olyanok, mintha vadonatújak lennének.”
“A pálya felülete nem is javul rendesen, pont azért, mert a gumik nem kopnak eléggé és nem gumizódik fel az aszfalt. Szerintem nekünk nagyon nehéz lesz a szombat. Ha a pálya úgy javul csak, mint pénteken, akkor bajban leszünk. Lehet, hogy a Q1-ben jól meg kell tankolnunk az autót és a leintésig folyamatosan körözünk kell majd. Persze remélem, hogy tévedek, és gumisabb lesz a pálya, nem lesz szükség erre.”
A Pirelli mostanában nem először nyúl mellé, az utóbbi futamokon általában “túl” tartósak voltak a gumik, a versenyeken normál esetben simán hozható volt az egykiállásos stratégia. A cég motorsportfőnöke, Paul Hembery elismerte, hogy elszámították magukat, visszatekintve lágyabb kombinációkat kellett volna szállítani.
“A legutóbbi négy hétvégére végig hozhattuk volna a lágy-szuperlágy kombinációt. Jövőre más lesz a helyzet, változtatunk a keverékeken, de az ideiek közül ezek kellettek volna. Sok tényező belejátszik, de egyértelmű, hogy a csapatok gumikezelése amolyan mozgó célpont számunkra” – utalt arra, hogy az idény elején még küszködő csapatok mostanra a vártnál is jobban kiismerték a Pirelliket. 
“Ha belegondolunk, hogy a szabályok nem sokat változnak jövőre, az autók az ideiek leszármazottai lesznek, a csapatok csak még ügyesebbek lesznek ezen a téren. Ha újra kihívást akarunk nyújtani, akkor jövőre merészebbnek kell lennünk.”
Hembery hangsúlyozta, hogy a Pirelli nehéz helyzetben van, hiszen a rizikósabb kombinációk választása esetén is kritikákat kapna:
“Ne feledjük, hogy az idény hajrájában járunk, a gumidöntéseket pedig két hónappal a futamok előtt hoztuk meg. Szabad lett volna az esetleges kételyek miatt agresszív megközelítést alkalmazni a a bajnokságot döntő szakaszában? Nem akartuk, hogy az újságírók azzal jöjjenek, hogy a Pirelli dönti el a bajnokságot. Kemény dió. De úgy gondolom, hogy az akkori tudásunk alapján megfelelő döntéseket hoztunk.”
A gumifőnök a pénteken látottak alapján biztos benne, hogy most vasárnap is egykiállásos stratégia várható, ugyanis “egyértelműen nincs kopás”, a bal első abroncsok peremének elhasználódásától eltekintve a gumik akár “a teljes hétvégét végig bírnák”.