A Westboro Baptist Church az amerikai fundamentalista kereszténység legalja, a Fred Phelps vezette, családi alapon szervezett szekta az USA nagy részének ellenszenvét kivívta azzal, hogy a az elmúlt években a melegeket, katonákat, a popkultúra szereplőit, tulajdonképpen magukon kívül mindenkit a pokolra küldött már. Az “Amerika leggyűlöltebb családjaként” is emlegetett WBC különösen visszatetsző szokása, hogy temetéseken is tüntet, átkoz, akit ér.
A hétvégén az USA-ba az austini Circuit of the Americas pályán visszatérő Forma-1 sem marad ki a szórásból, a hivatásos gyűlölködők természetesen ott lesznek, tábláikon pokolra küldik majd a száguldó cirkuszt és annak rajongóit is.
“A WBC az austini Circuit of the Americason tüntetni fog a Forma-1 ellen, hogy így emlékeztesse a nemzetet, Isten gyűlöli a bálványimádókat, akik a pokolra jutnak majd. Ezek a sportesemények olyanok, mint a katonai temetéseknek álcázott zászlólengető csőcselékgyűlések, a Bibliát nem ismerő bolondok kis istenekként imádják a versenyzőket. Kárhozat rájuk, amiért a sportolókat bálványozzák ahelyett, hogy Isten parancsolatait követnék! Addig tegyék, amíg nem késő! Persze a WBC-nél tudjuk, hogy nem tesznek így, de azért figyelmeztetjük őket, hogy meneküljenek Isten haragja elől. Ezek már a végítélet napjai, kárhozott Amerika! Ébredjetek, mielőtt a pokol örök tüzébe taszíttattok!” – írta honlapján a szekta, egyébként pocsék angolsággal.
Phelpsék persze több legyet ütnek egy csapásra, a Forma-1-es verseny mellé szervezett Aerosmith- és Bruce Springsteen-koncerten is “figyelmeztetik” majd a “bálványimádókat”.