F1: Kockáztat a Ferrari a vb-ért 2 Fernando Alonso előnye gyakorlatilag teljesen elfogyott a Japán Nagydíjon, de eddig is világos volt, hogy a Ferrari kissé lemaradt a fejlesztési versenyben. Nem váltak be az olaszok újításai, továbbra is küszködnek a szélcsatornával, így most már nem Alonso a világbajnokság legnagyobb esélyese.

Pat Fry, a Ferrari technikai igazgatója változtatna ezen, a csapat rizikós fejlesztéseket is kész bevállalni a hajrában. “A versenytempónk kicsit jobb volt az időmérősnél Japánban” – mondta Fry, kiemelve Felipe Massa második helyét. “Közelebb kerültünk a McLarenhez, de a Red Bulltól még le vagyunk maradva, úgyhogy nem állhatunk le a munkával.”

“Az elmúlt versenyeken mindenhol mutattunk új fejlesztéseket, ezeket egész jól gatyába ráztuk Japánra. Ha folyamatos fejlődést akarunk, akkor kockázatot is vállalnunk kell: Koreára négy kisebb újításunk lesz, a nagyobb fejlesztések a verseny után érkeznek.”

“Higgadtnak kell maradnunk az utolsó öt versenyre, minden, amit teszünk, számítani fog. Egy pillanatig sem fogjuk feladni, a brazil verseny végéig küzdeni fogunk. Koreában a lágy és szuperlágy gumikkal versenyezhetünk, ezekkel pedig korábban sikerült megtalálnunk a helyes egyensúlyt. Újabb jó versenyre számítok, de hogy mennyire leszünk versenyképesek, az a többi csapat fejlődésétől is függ.”