F1: Buttont hátrasorolják Szuzukában 2 Lewis Hamilton egy valószínű győzelmet bukott el Szingapúrban, amikor a sebességváltó meghibásodása miatt az élről kellett kiállnia az éjszakai versenyen. Két héttel korábban Jenson Button járt rosszul, ő Monzában egy második helytől búcsúzott az üzemanyagrendszer hibája miatt, igaz, Szingapúrban sikerült beérnie ugyanebben a pozícióban.

Utólag kiderült, csak szerencsével, ugyanis az ő autójánál is fellépett a Hamiltont kiütő sebességváltó-probléma, a célig eljutott, de ezzel az alkatrésszel már nem vághat neki a Japán Nagydíjnak.

A kötelező élettartam előtti csere természetesen büntetéssel jár, Buttont öt hellyel hátrasorolják majd az időmérőn elért eredményéhez képest. Hamiltonnak nem jár büntetés, mert a versenyről való kiesés mentesít a csere miatti szankció alól.

“A Szingapúri Nagydíjon Jenson sebességváltójánál is megjelent ugyanaz a hiba, mint Lewisénál, a későbbi vizsgálat pedig megállapította, hogy a probléma végzetes. Így mindkét autónk új sebességváltóval kezdi majd a Japán Nagydíjat, ami Jenson számára öthelyes büntetést is jelent” – mondta a McLaren technikai igazgatója, Paddy Lowe.

“Természetesen nagy csalódás ez Jenson és a csapat számára is. Pozitívum viszont, hogy teljesen felderítettük és kijavítottuk a problémát, szóval mindkét pilótánk nyugodtan versenyezhet majd a dobogós helyekért” – tette hozzá.