Az eddigi utolsó Amerikai Nagydíjat 2007-ben rendezték Indianapolisban, a Forma-1 2008 óta elkerülte az Egyesült Államokat.

Az F1-es szereplők azóta folyamatosan hangsúlyozták, hogy az USA-ban is jelen kell lennie a világbajnokságnak, most pedig meg is valósul ez, másfél hónap múlva a vadonatúj austini pályán újra Amerikai Nagydíjat rendeznek majd. A jelenlét 2013-ban tovább növekszik, hiszen a tervek szerint jövő nyáron a New Jersey-i utcai pályán egy második USA-beli versennyel bővül a program.

Az Amerikába való visszatérés előestéjén azonban arra figyelmeztet a McLaren főnöke, Martin Whitmarsh, hogy ezt a lehetőséget most nem szabad elpuskázni, baseball, a kosárlabda, az amerikai foci, a jéghoki, a motorsport terén pedig a NASCAR  – és a lassan magára találó IndyCar – által uralt piacon nagyon komoly munkára lesz szükség ahhoz, hogy az F1 is megvethesse a lábát.

Az USA meghódítása nem lesz olyan egyszerű, mint az elmúlt évtized ázsiai terjeszkedése.

“Fel kell ismernünk, hogy most keményebb munkára van szükség, mint bármelyik másik piacon. Megyünk mindenfelé, Ázsiába, Dél-Amerikába, Európába, bárhol lehet versenyt rendezni, megvan a rajongói tábor. Könnyű dolgunk volt, szerintem talán túl könnyű is” – mondta Whitmarsh Szingapúrban.

“Az USA-ban azonban jó néhány nagy sport van, számos más szórakozási lehetőség az F1-en kívül.  Ha sikert akarunk elérni, akkor keményen meg kell dolgoznunk érte, kell majd pár év, hogy az emberek rákapjanak.”

A McLaren-főnök szerint az amúgy elitista, távolságtartó F1-nek ezúttal meg kell hunyászkodnia, a 2005-ös gumibalhéhoz – amikor mindössze a hat Bridgestone-gumis autó körözött a versenyen – hasonló nem fordulhat elő, teljes mértékben ki kell szolgálni a közönséget.

“Nem szabad megfeledkeznünk óla, hogy Amerika fontos az F1 számára, és nem Amerikának van szüksége az F1-re. Tehát a megfelelő alázattal kell odamennünk, észben tartva, hogy a múltban nem igazán remekeltünk ott, az indianapolisi gumibalhétól kezdve a helyszíneken keresztül a kiszámíthatatlanságig sokféle okból. Ezúttal rendes ötéves projekttel kell megérkeznünk, amelynek a központi eleme az emberek érdeklődésének megragadása kell legyen.”