A spái rajtbaleset okozása miatt Romain Grosjeant egy futamra kivette a játékból a Nemzetközi Automobil Szövetség. A francia Szingapúrban ülhet vissza a Lotusba, korábban azt mondta, tanulni fog az esetből. A tiszta lappal indulást szimbolizálhatja az is, hogy Szingapúrba új edzővel érkezett a francia, mostantól a 47 éves Benoit Campargue irányításával készül a versenyekre. Kétszeres cselgáncs-Eb-győztes honfitársával a londoni olimpián találkozott Grosjean.

Grosjeannak korábban Jackie Stewart ajánlott segítséget, de a világbajnok tanácsaiból nem kért a francia. “Mondtam Romainnak, hogy egyszer leülhetnénk beszélni egy jó ebéd mellett. Nevetséges, hogy a Forma-1-ben nincsenek edzők” – mondta korábban Stewart, aki úgy érezte, tudna segíteni a sok balesetet okozó pilótának.

“Dolgoztam már edzővel, nem érzem úgy, hogy most szükségem lenne egyre” – utasította vissza az ajánlatot Grosjean. “Nekem most jó úgy minden, ahogy van.”