Az elmúlt három futamot – a Magyar, a Belga és az Olasz Nagydíjat – a McLaren nyerte, az utóbbi kettőt méghozzá elég magabiztosan, azaz úgy tűnik, jelenleg az MP4-27-es a mezőny legerősebb autója, a wokingi csapat mindkét címre jó eséllyel pályázhat, ilyen lendülettel cseppet sem lehetetlen a felzárkózás.

A McLaren sportigazgatója, Sam Michael azonban arra figyelmeztet, hogy az igazi mérce ezen a hétvégén, Szingapúrban következik, most lehet majd látni, hogy a fejlesztési versenyben ki hol tart, megmaradt-e az előny.

“Úgy gondolom, a bajnokság kritikus pontjához érkezünk. Hátrányból érkezünk, tudjuk, hogy nagy feladat az élre állni a konstruktőri bajnokságban. A következő futam nagyon fontos, mert ha visszatekintünk az elmúlt három versenyre, különböző körülmények befolyásolhatták a fő ellenfeleket, például a Red Bull is küszködött.”

“Az egyik ilyen körülmény a pályák leszorítóerőre vonatkozó igénye – két alacsony leszorítóerős pályán jártunk Spában és Monzában, egészen eltérő aerodinamikai csomagokat kívánnak, mint amilyet általában használunk. Most Szingapúr következik, amely viszont egy maximális leszorítóerőt kívánó pálya” – magyarázta a mérnök.

Érdemes persze hozzátenni, hogy leszorítóerő tekintetében a Hungaroring is pont ilyen, és ott Lewis Hamilton győzött, de az azóta eltelt másfél hónap óriási idő a fejlesztési versenyben, így a puding próbája valóban csak az evés lehet, ahogy a McLaren hazájában mondják.

Michael szerint ha Szingapúr utcáin is előnyben lesz a McLaren, akkor kezdhetnek igazán bizakodni, de még az esetleges Red Bull-feltámadás sem lenne katasztrófa.

“Ha Szingapúrban is olyan előnyünk lesz, mint az elmúlt két versenyen, akkor merem állítani, hogy igen erős helyzetben vagyunk a bajnoki címet tekintve, de ha a Red Bull újra gyors lesz, ott lesznek az első sorban, az sem jelenti azt, hogy már nem nyerhetünk, csak annyit, hogy jóval nehezebb lesz a dolgunk.”

Bár Monzában a címvédő Red Bull nullázott, a csapat így is vezeti a konstruktőri bajnokságot 272 ponttal, a McLaren 243 ponttal második, a Ferrari 226, a Lotus 217 ponttal áll.