Pénteken a Ferrari főhadiszállásán, Maranellóban az olasz gyártó elnöke, Luca di Montezemolo vendégül látta az FIA elnökét, Jean Todtot és az F1 uraként emlegetett Bernie Ecclestone-t. A nagyágyúk a sportág jövőjének kérdéseit vitatták meg “konstruktív” hangnemben.
Montezemolo azóta kifejtette, hogy mivel nem ért egyet a sportág műszaki hátterét és szabályait illetően, majd az F1 iránti érdeklődés javítására is hozott ötleteket. A Ferrari-elnök a pár éve már Flavio Briatore által is hangoztatott reformelképzeléseket melegítette fel.
“Ha a fiatalokra gondolunk, túl hosszúak a versenyek. Tévedhetek, de azt hiszem, alaposan meg kell vizsgálnunk, hogy javíthatnánk az F1-es show-t. Mondok egy példát: másfél óra túl hosszú a fiatalok számára. Miért ne tehetnénk egy próbát, miért ne tartsunk két futamot?” – mondta.
Az olasz szerint a futamok időzítésén is lehetne javítani:
“Nem hiszem, hogy júliusban, augusztusban jó délután kettőkor rendezni a versenyeket, amikor az emberek a tengerparton nyaralnak. Nézzük csak meg a focit, ott hatkor, hétkor, nyolckor játsszák a meccseket.”
“Lehet, hogy tévedek, de valamit ki kell gondolnunk, nem maradhat minden örökre ugyanolyan. Újítanunk kell, de úgy, hogy közben megőrizzük a Forma-1 génjeit. Lehet, hogy jobb meghagyni a versenyeket úgy, ahogy vannak, de lehet, hogy itt az ideje változtatni.”