Pedro de la Rosa sikeres alsóbb kategóriás szereplés után 1999-ben mutatkozott be a Forma-1-ben az Arrowsnál. A spanyol két évet töltött velük, majd két idényt a Jaguarnál húzott le, mielőtt a McLaren teszt- és tartalék pilótája lett volna.

De la Rosa 2005-ben egy, 2006-ban pedig nyolc futam erejéig versenyzett is a McLarennél, Juan Pablo Montoyát pótolta, a 2006-os esős Magyar Nagydíjon a dobogóra is felállhatott, a pályafutása első győzelmét ünneplő Jenson Button mögött második lett.

A McLarentől 2010-ben a Sauberhez szerződött, majd visszatért a wokingiakhoz, mielőtt 2012-re a gyakorlatilag újjáalapított HRT-hez igazolt volna, hogy segítse a csapat építését. A 41 éves veterán a hétvégi Olasz Nagydíjon jubileumhoz érkezik, ez lesz a 100. F1-es futama.

“Igazán különleges dolog eljutni 100 futamig, nagyon motivált vagyok az Olasz Nagydíj előtt, és nem is csak azért, mert ez lesz a 100., hanem azért is, mert meggyőződésem, hogy versenyképesek lehetünk. Monza hasonlít a kanadai pályára, a csúcssebesség és a fékezési stabilitás nagyon lényeges, ezek pedig az erősségeink” – mondta.

“Imádom az egymás utáni versenyhétvégéket is, szeretem a folyamatosságot. Ezen felül Monza az egyik kedvenc pályám, mert egészen más, mint a többi. Szóval mindezek miatt nagyon izgatottan várom ezt a versenyt” – tette hozzá.
 
A HRT-nél sosem titkolták, hogy milyen nagyra tartják de la Rosa tapasztalatát, egyértelműen az ő segítségével kívánnak építkezni, és ahogy nemrég a technikai igazgató elmondta, a versenyzéstől való visszavonulása után is számítanak rá:

“Óriási segítséget jelentene, ha Pedro egy más szerepben kapcsolatban maradna a csapattal. A tapasztalata és a képességei messze túlmutatnak a versenyzésen” – állította Toni Cuquerella a német Sport1-nek.


A monzai hétvége azonban nem csak de la Rosa jubileuma miatt lesz különleges a HRT számára. A spanyol kiscsapat újabb darabbal bővíti az F1-történelmet, ugyanis a Dani Clos valenciai, hungaroringi és spái bevetése után most az első edzésen pályára küldik a másik tesztpilótájukat, a Ma Csing-Huát. A 24 éves versenyző ezzel az F1 történetének első olyan kínai pilótája lesz, aki versenyhétvégén vezet.

“Nagyon fontos lépés ez az álmom, a Forma-1-es versenyzővé válás felé. A siverstone-i ifjoncteszt után másodszorra vezetem majd az autót, nagyon izgatottan várom a monzai pályát. Az idei célom a fejlődés, a kilométerek gyűjtése az F1-es autóban és hogy segítsem a csapatot, amivel csak lehet. Izgulok, de ugyanakkor nyugodt is vagyok, keményen készültem az elmúlt hónapokban, hogy felkészült legyek, amikor eljön ez a pillanat. A szimulátoron is sokat dolgoztam, megismertem a pályákat és az F1-es autó viselkedését. Az elmúlt hónapokban a versenyeken is mindig ott voltam, sokat tanultam a mérnököktől és a csapattársaktól, akik megosztották velem az információkat és a tapasztalataikat, ami nagyon hasznos lesz számomra” – mondta a kínai.