F1: Räikkönen nem beszél a győzelemről 2 A Lotus nagyobb reményekkel érkezhetett Belgiumba, mint amennyit eddig sikerült összehozniuk, az általuk csak “az eszközként” emlegetett szuper-DRS-t azonban nem tudták tesztelni a pénteki eső miatt, így anélkül teljesítik a hétvégét.

A fekete-arany járgány tempója a hűvös Spában a Räikkönennek a 4. Romain Grosjeannak pedig a 9. időre volt elég az időmérőn, azonban Pastor Maldonado és Mark Webber hátrasorolásai miatt mindketten előrelépnek egy-egy helyet vasárnap.

A korábbi négyszeres belgiumi győztes Räikkönen a harmadik rajtkocka ellenére sem tűnik túl optimistának, óvatosan, szűkszavúan beszélt a kiátásokról:

“Nem volt könnyű időmérő. Az autó rendben van, de úgy néz ki, nincs olyan tempónk, mint egyeseknek, a pole-ra pedig semmiképp nem volt esélyünk ma. A verseny persze már más tészta. A rajtrácson azok előtt vagyok, akik a bajnokságban előttem állnak, szóval igyekszem majd több pontot szerezni náluk” – mondta a finn.

A technikai igazgató, James Allison sem ugrott ki a bőréből, az E20-as ma nem viselkedett kezesen.

“Hogy őszinte legyek, kicsit kiábrándító ez, többet vártunk a mai naptól. Kiminek nem jött össze egy tökéletes kör, Romain pedig nem volt kibékülve az autója beállításaival. Az autó különösen rakoncátlan volt ma, kiszámíthatatlan, így nehéz volt kihozni belőle a legjobb köridőt. Meglepetésként ért minket, mert az idény folyamán eddig mindig nagyon gyorsan meg tudtuk találni a beállításokat olyankor is, amikor keveset köröztünk előtte” – utalt az elveszett pénteki napra a mérnök.

“Azért erős futamot várunk, az autónk és a versenystratégiánk is erős. A verseny a gumik kezeléséről szól majd, nagy terhelések érik itt az abroncsokat. Ha nem borul valamiért a stratégia, akkor sok pontot hozhatunk” – tette hozzá.