A 2012-es idény kezdetén senki nem hitte volna a Ferrarinál, hogy a félidőre Fernando Alonso igen egészséges előnnyel vezeti a bajnokságot, de hiába a valenciai győzelem, a silverstone-i második hely és a legutóbbi, hockenheimi diadal, a csapatfőnök, Stefano Domenicali továbbra sem hajlandó átadni magát a siker örömének. Szerinte most kell igazán belehúzni.

“Jó látni, hogy a szurkolóink elégedettek a legutóbbi eredménnyel, de itt, Maranellóban senkinek nincsenek illúziói. Az, hogy Fernandóval vezetjük az egyéni bajnokságot, nem ringat minket abba a hitbe, hogy minden rendben, innen már megy a szekér, pont ellenkezőleg!” – mondta a Ferrari hivatalos oldalának.

“A Red Bull az elmúlt években mindig erős volt Budapesten, Németországban pedig a McLaren is megmutatta, hogy újra élmenői formában van. Aztán ott van a Mercedes, a Lotus és más csapatok is, mint a Williams és a Sauber, bizonyos körülmények között mind képesek a dobogóért küzdeni. Sok és erős ellenfél van.”

Domenicali az elnökre, Luca di Montezemolóra hivatkozva további, még keményebb munkára sarkallta a csapatot:

“Montezemolo szokás szerint nagyon világos volt velem: nem elszállni, csak dolgozni, dolgozni! A Magyar Nagydíj után két nagyon nehéz futam következik Spában és Monzában, ahol bizonyítanunk kell, hogy a gyors pályákon is erősek vagyunk. Az F2012-es teljesítménye sokat javult az idény kezdete óta, de amíg nem a miénk a leggyorsabb autó, nem örülhetünk. Még hosszú út áll előttünk, sok buktatóval. A jelenlegi legveszélyesebb az, hogy átragad ránk a külső eufória, de én higgadt vagyok, én immúnis vagyok az ilyesmire.”   

A csapatfőnök a brit Autosportnak is nyilatkozott, Felipe Massáról beszélt, aki ugyan Monaco óta versenyképesebb, Silverstone-ban pedig egy 4. helyet is hozott, a Német Nagydíjon újra nullázott, miközben Alonso már idei harmadik győzelmét aratta.

Massa 23 pontocskája mindössze 15 százaléka az egyre inkább bajnoki favoritnak látszó Alonso által gyűjtötteknek, a kontraszt óriási, ennek ellenére a csapatnál azt mondják, a brazil továbbra is bírja a teljes támogatásukat.

“100 százalékosan támogatni akarjuk Felipét. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy csapatként, családként is teljesen egyek vagyunk. Silverstone-ban láthattuk, hogy Felipe közel volt Fernandóhoz, ezért is hihetünk abban, hogy Felipe is jól dolgozhat a csapatért. Ezért is mondtuk mindig, hogy nincs külön nyomás rajta. Azt akarjuk, hogy tudja, közénk tartozik, és minden helyzetben megvédjük. Meggyőződésem, hogy viszonozni is fogja ezt” – mondta.

Hiába azonban a támogató szavak, Massa szerződése az év végén lejár, és világos, hogy a szeretet ellenére nem jár neki automatikus hosszabbítás – a Red Bull-lal nemrég újraszerződött Mark Webber például kiszemelt utód volt, tárgyaltak vele. Amikor Domenicalit Massa jövőjéről kérdezték, nem mondott konkrétumot: “Kezdettől fogva megmondtuk, hogy nem kapkodunk ezzel. Ez (Massa helyzete) nem változtat a hozzáállásunkon. Még nincs itt az ideje a jövőről beszélni.”