Köztudott, hogy Lewis Hamilton mclarenes szerződése 2012 végén lejár. A 2008-as bajnok az idény első felében nem akarta nyíltan elkötelezni magát a csapat mellett, megemlítette, hogy a váltás is megfordult a fejében, a hosszabbításhoz új feltételek teljesülését is emlegette, a McLaren vezére, Ron Dennis pedig arra utalt, hogy felfedezettjének kevesebb pénzzel kell majd beérnie.

Mielőtt Mark Webber újra aláírt volna a Red Bull-lal, fennállt a lehetőség, hogy Hamilton esetleg az ő helyére megy, és talán a Mercedesnél is szívesen fogadnák, azonban úgy hírlik, hogy a szintén lejáró szerződésű Michael Schumacher legalább egy évet hosszabbít, így valószínűleg arrafelé is zárt az út.

Hamilton egy hónapja azt mondta, hogy akár az idény végéig is kivár, azonban Silverstone-ban már azt állította, hogy döntött, tudja mit akar. A hétvégén egy moszkvai F1-es bemutatón arról beszélt, hogy az augusztusi nyári szünetben akarja rendezni a jövőt.

“Egyelőre nem ültünk le tárgyalni, de meggyőződésem, hogy a nyári szünetben jó lenne rendezni a kérdést. Akkor nyugodtan, jól megfontoltan lehetne dönteni a jövőről” – mondta az R-Sportnak.

A kérdésre, hogy milyen szempontok alapján dönt majd, hangsúlyozta, hogy a McLaren mostani gyenge formája nem befolyásolja majd. Hamilton utalt arra, hogy marad Wokingban, de kiemelte, hogy a legfontosabb az számára, hogy győzelmi esélyes lehessen a későbbiekben is.

“Hogy őszinte legyek, fél idénynél sokkal-sokkal hosszabb alapon hozom meg a döntést. Nem fél szezonon múlik 6 évnyi, sőt pontosabban 13 évnyi kapcsolat. 13 éves korom óta a csapattal vagyok, ez már 14 év, sokkal többet jelent, mint a mostani kis részletek.”

“Sok dolgot kell figyelembe venni. Kezdettől fogva a McLaren támogatott, ők juttattak a Forma-1-be. De az az igazság, hogy nyerni akarok. Már nem vagyok annyira fiatal, szóval szeretnék olyan döntést hozni, amellyel a legtöbbet hozhatom ki a pályafutásomból. A fő, hogy nyerhessek. Ezért élek, ezért edzek minden nap.”

Az idei évvel kapcsolatban Hamilton azért nem titkolta a csalódottságát, de azt mondta, hogy talán már a Német Nagydíjon jobbra fordulhatnak a dolgok az új fejlesztési csomaggal.

“Egész évben készen álltam a győzelemre, sokkal több futamot kellett volna nyernünk, mint amennyi sikerült. De még így is bőven van esélyünk, szerintem sikerülni fog még. Mostanáig nem fejlesztettünk olyan gyorsan, mint a többiek, ők nagyobb fejlesztéseket hoztak. De a következő futamra mi is jelentős csomagot hozunk, reméljük, hogy azzal újra az esélyesek közé kerülünk!”