A Toro Rosso tavaly év végén elküldte a gyakorlatilag levesztesezett Sebatien Buemit és Jaime Alguersuarit, hogy helyükre két másik Red Bull-ifjoncot, Daniel Ricciardót és Jean-Eric Vergne-t ültesse.

A két új versenyző eddig semmivel sem mutatott többet, mint az elődök, egy-egy alkalommal szereztek pontot, de általában a középmezőny láthatatlan tagjaiként vannak jelen, különösen Vergne küszködik az időmérőn, felmerül, hogy a franciát túl korán dobták be az F1-be.

A pilóták eredménytelensége ellenére a csapatfőnök, Franz Tost egyelőre semmiképp sem akar kudarcról beszélni.

“Azt mondhatom, hogy eddig mindketten jó képességekről tettek tanúbizonyságot, jól teljesítettek. Daniel az első versenyén, Melbourne-ben hozott nekünk pontokat, Jean-Eric pedig Sepangban lett 8., azaz látható a potenciál. Ígéretesen fejlődnek, azaz eddig elégedettek vagyunk velük” ? mondta az osztrák az F1 hivatalos oldalának.

“Mostanra mindketten tapasztaltabbak egy kicsit, jobban ismerik a csapatot, az autót, a versenyhétvége működését, ezután már rajtunk, a csapaton múlik, hogy jó autót adjunk alájuk előrébb lépjünk a fejlesztésekkel. Meggyőződésem, hogyha ez sikerül, akkor jó lehet számunkra az idény második fele.”

Tost ezzel együtt hangsúlyozta, hogy a Toro Rossónál nem lehet kényelmeskedni, ahogy korábban Buemi és Alguersuari, úgy a mostaniak is repülhetnek, ha nem dolgoznak elég keményen, azt azonban cáfolta, hogy túl szigorú lenne a pilótákkal.

“Nos, azt mondhatnám, hogy a versenyzőnek akkor gyűlik meg velem a baja, ha nem összeszedett, nem találja a gázpedált. Ennyi az egész. Nagyon keményen hajtunk, de vannak olyan fiatalok, akik bekerülnek az F1-be és azt hiszik, hogy kész, révbe értek. Ez baromság.”

“A Forma-1-be való bekerülés azt jelenti, hogy az illető készen áll keményen dolgozni. Amit előtte csinált, az csak az ovi ehhez képest. Az F1-ben az év 365 napján napi 24 órában az F1-gyel kell foglalkozni. Ha úgy érzem, hogy valamelyik pilótánk nem így tesz, akkor bajban van. Akkor meggyűlik velem a baja, mert vagy profin végzi valaki a dolgát, vagy mehet. Ilyen egyszerű ez.”