F1: Hamilton az élen, Alonso a falban 2 Ahogy délelőtt, délután is eső áztatta Silverstone-t és a pénteki rekordnak számító 80 ezer nézőt a Brit Nagydíj második edzésén.

A pálya állapotát jól érzékelteti, hogy a GP2-esek korábbi, mindössze félórás szabadedzésén háromszor kerül elő a piros zászló és senki nem ment 4 körnél többet – az F1-eseknek több idejük volt, így nem is kapkodták el a pályára lépést, a helyszíni tömeg az első háromnegyed órában gyakorlatilag az üres pályát nézhette.

Az eső az edzés közepére mérséklődött, ekkor rajzottak csak ki az autók, de a körözés kevesebb mint negyed óra után megszakadt, amikor Bruno Senna a Beckettsben a korlátnak vágta a Williamst. A brazil nem, az autó viszont eléggé megsérült, a takarítás-mentés miatt tíz percig állt az edzés.

Senna esete volt a leglátványosabb, de mentségére érdemes elmondani, hogy nem is volt olyan versenyző, aki ne csúszott volna meg, ne járt volna valahol a bukótérben vagy a füvön valamikor, a bajnoki éllovas Fernando Alonso is hibázott, a levezető körén úsztatta fel az autót, a szalagkorlát le is törte az első szárnyát.

A leggyorsabb a 2008 utáni újabb hazai győzelmére hajtó Lewis Hamilton lett, míg a legtöbb kört, 16-ot a sauberes Kobajasi Kamui tette meg, számos fejlesztést tesztelt. Az eső miatt a köridők továbbra is nagyon-nagyon keveset mondanak, de annyi talán kiolvasható, hogy esőben a McLaren, a Mercedes és a suber sem rossz, Heikki Kovalainen 7. helye pedig bizakodásra adhat okot a Caterhemnél.

Jó néhány olyan akadt, aki nem is végzett érdemi munkát, a délelőtti legjobb Romain Grosjean és a két ausztrál, Mark Webber és Daniel Ricciardo beérte egy-egy installációs körrel, míg a HRT-s Pedro de la Rosa egyáltalán nem is járt a pályán.

A szabadedzésen az F1-esek szép példáját adták az összetartásnak, a többség sisakjára vagy épp az autójára felragasztott egy-egy narancsszínű csillagocskát, amely a kedden tesztelés közben súlyos balesetet szenvedett, azóta is kritikus állapotban lévő Maria de Villota iránti együttérzést fejezte ki – a spanyol tesztpilóta sisakjának festése is ilyen.  

Az előrejelzések szerint szombaton száraz(abb) idő várható, ha így lesz, minden bizonnyal igen sűrű délelőttöt zavarnak majd le a csapatok a magyar idő szerint 14 órakor kezdődő kvalifikáció előtti edzésen.

Brit Nagydíj, 2. szabadedzés, Silverstone, 212.07.06.