Radikális átépítési munkálatokat végeznek hamarosan a Brazil Nagydíjnak otthont adó Interlagosban. Bernie Ecclestone-nak a héten mutatták be az elkészült terveket a szervezők, a kereskedelmi jogok tulajdonosa pedig rá is bólintott ezekre. Brazil lapok szerint a tervek jelentik a garanciát arra, hogy Interlagos 2014 után is megtartsa a versenyt, legalább 2020-ig.

Ecclestone szerint a tervek megfelelnek annak, amit eredetileg kért. “Brazíliáé a következő foci-vb és a 2016-os olimpia” – mondta Ecclestone. “Régóta hiszek Brazíliában, 1972 óta vagyunk ott. A nagydíj jövője ugyanakkor egy komoly felújítástól függ: a foci-vb és az olimpia nagyszerű lehetőséget ad arra, hogy ezt is elvégezzék. És ezek után nem vonhatnak kérdőre a csapatok azzal, hogy miért versenyzünk a világbajnokság legrosszabb pályáján.”

Ecclestone elsősorban a paddock és a bokszutca környékén kért radikális változásokat. Mivel a paddock jelenlegi helye mögött egy meredek terület található, a szervezők azt javasolták, hogy a bokszutcát és a rajt-cél vonalat a Senna-sikán és a Curva do Sol utáni egyenesbe helyezzék át.