A HRT ugyan nem vesz részt a héten zajló barcelonai tesztelésen, a csapat főmérnöke, Toni Cuquerella azonban eleresztett egy nyilatkozatot, hogy kicsit téma legyen az alakulat. Cuquerella a Force India és a Sauber szerdai élre kerülésének apropóján arra a nyilvánvaló tényre hívta fel a figyelmet, hogy a teszteredmények alapján nem lehet megállapítani, melyik gárda a legerősebb.

“A tele tankos versenyszimulációs, valamint az időmérős körök több másodperc különbség lehet” – mondta a szakember. “Jerezben és Barcelonában elég 30 kilóval több üzemanyagot tankolni az autóba, és az eredmények máris átlagosan egy másodperccel romlanak.”

“Egy csapatnak mindig a saját körülményeihez kell viszonyítania, vagyis ebben az esetben le kell vonnia egy másodpercet, és máris tudja, hol áll. A probléma csak az, hogy mindenki csak a saját programját ismeri, a riválisokét nem, vagyis az eredmények semmitmondóak.”

Na, most már ezt is tudjuk…