Daniel Ricciardo és Jean Eric-Vergne is elégedett volt a Toro Rosso jerezi teszten nyújtott teljesítményével, a csapat két újonca összesen 316 kört tett meg a spanyolországi pályán. Vergne szerint a Toro Rosso a soron következő, barcelonai teszten is hasonlóan gyors lehet, az itteni eredmények már mérvadóbbak lesznek a várható erőviszonyok tekintetében.

“Jerezben kiderült, hogy jó alapjaink vannak, úgy tűnik, hogy eddig mi vagyunk az egyik legerősebb középcsapat” – mondta Vergne. “Egész jónak tűnik a tempó. Csapatként nagyon jó négy napot zártunk, ami a szintén jól sikerült téli felkészülésnek köszönhető. Nem volt komoly problémánk, sok kilométert gyűjtöttünk, rengeteg pozitív és kevés negatív élménnyel lettünk gazdagabbak.”

“Barcelona természetesen más lehet. Jerezben hideg volt, a pálya felülete érdesnek tűnt, itt nem is versenyzünk. Barcelona több szempontból is jobb teszt lesz, de remélem, ott is jó hetünk lesz.”

Vergne nem ért egyet azokkal, akik szerint az ő és Ricciardo tapasztalatlansága a fejlesztési munka rovására mehet. “Nem hiszem, hogy nagy különbség lenne a tapasztaltabb pilótákkal rendelkezők és a mi csapatunk között. Ha úgy dolgozom, ahogy kell, ami újoncként azt jelenti, hogy nagyon keményen, emiatt nem lehet gondunk. Ez nemcsak arról szól, hogy most legyen egy jó autónk, mindig nagyon fontos, hogy jó fejlesztésekkel csináljuk végig a szezont. Szerintem képesek vagyunk erre.”