Lewis Hamilton még a 2010-es idény kezdete előtt szakított szakmailag a sportpályafutását egészen addig egyengető édesapjával, Anthony Hamiltonnal.

A mclarenes az idényt menedzser nélkül töltötte, majd 2011-re megegyezett a XIX Entertainmenttel, amely elsősorban a sztárok futtatásáról és nem a kimondott sportmenedzsmentről ismert. Bár a pilóta cáfolta, valószínűnek látszik, hogy a tavalyi szétesésbe az is belejátszott, hogy a problémás időkben nem volt kihez fordulnia a versenyeken, a XIX-tól csak egy-egy összekötő utazott vele a futamokra.

Úgy tűnik, tanultak is a tavalyi évből, most ugyanis bejelentették, hogy a XIX a versenyző mellé egy igen nagyra tartott F1-es menedzsert szerződtetett, Hamiltonnal ezután közvetlenül az a Didier Coton foglalkozik majd, aki korábban Mika Häkkinennel dolgozott a finn karrierjének csúcsán.

“Simon (Fuller, a XIX Entertainment főnöke) egyértelműen segíteni akarja a 2012-es és távolabbi céljaim elérését. Didier alkalmazása tovább épít a XIX eddig is meglévő erősségeire, örülök, hogy a csapatom tagja lesz. Bizakodó vagyok az évet illetően, alig várom a kezdést!” – mondta Hamilton.

A caterhames Heikki Kovalainen irányából is menedzsmenttel kapcsolatos hírek érkeztek: a finn az IMG Worldwide nevű céggel szerződött. Az IMG motorsportrészlegét a Jaguar egykori csapatigazgatója, Robert Armstrong vezeti, Kovalainen mellett pedig Sir Jackie Stewart és az amerikai Danica Patrick is az ügyfeleik közé tartozik.