Pénteken mutatkozott be a Ferrari idei autója, az F2012, amely két komoly frissítésen esik át a szezonnyitóig. Az első fejlesztési csomag az utolsó, barcelonai tesztre, míg a második az idény első futamára, az Ausztrál Nagydíjra készül el. “Az alapautón befejeződött a munka és gyártásban van” – nyilatkozta Pat Fry technikai igazgató.

“Főleg az aerodinamikai fejlesztéseken dolgozunk, készül egy frissítés a harmadik tesztre, egy újabb az első versenyre, és aztán az egész év egy állandó fejlesztés. Úgy gondolom, hogy léptünk egyet a múlthoz képest, több rizikót vállaltunk az alapautónál és hasonló dolgok.”

“Mindent összevetve mindenki jó munkát végzett, keményen kell dolgoznunk az első versenyre szánt fejlesztéseken – és az összes többin egész évben.” Fryt megkérdezték arról, számít-e arra, hogy a riválisok meglepő megoldásokat vetnek be autóikon.

“Igyekeztünk magunk kitalálni az összes meglepő megoldást. Úgy gondolom, hogy a szabályok eléggé korlátozóak, F-csatorna vagy befújt diffúzor, ilyesmikre nincs lehetőség. Most tisztázták az autó hasmagasságát szabályozó fékrendszer használatának lehetőségét, ebből is látszik, hogy sok innovatív ember dolgozik a szektorban, csak az idő adhat választ arra, hogy mivel állnak elő.”

A tesztelést Felipe Massa kezdi Jerezben, kedden és szerdán vezeti a Ferrarit, a csütörtök és a péntek Fernando Alonsóé. Az utolsó, barcelonai teszt március 1-jén kezdődik.