A 26 éves Jerome D’Ambrosio tavaly mutatkozott be a Forma-1-ben, a belga újonc szépen helytállt Timo Glock mellett, de a brit kiscsapat 2012-re lecserélte őt a francia Charles Picre.

Mivel a pilóta 2010-ben már a Renault tartalékosa volt, nem mellesleg a csapatfőnök, Eric Boullier menedzsmentjének ügyfele, így nem jelent túl nagy meglepetést, hogy 2012-ben a Lotus F1-nél teljesít majd szolgálatot teszt- és tartalék pilótai szerepben Kimi Räikkönen és Romain Grosjean mellett.

“Nagyszerű érzés csatlakozni a Lotus-csapathoz. Izgalmas lépcső a karrieremben. Tavaly egy teljes idényt versenyeztem egy kiscsapatnál, ahol nagyon sokat tanultam a Forma-1-ről. Most pedig itt a lehetőség, hogy az egyik nagy alakulattal dolgozzak, ami nagy lehetőség a jövőm szempontjából. Tudom, hogy a friss versenytapasztalatommal én is kivehetem a részem a munkából” – mondta a belga.

“Persze nagyon szeretném, ha versenyezhetnék, de csak ha élcsapatról lenne szó. Így a Lotushoz való csatlakozás hasznosabb, ezért döntöttem emellett. Ezt a lehetőséget nem hagyhattam ki. A versenyzői állásba való visszakerülési vágyam motivál majd, hogy a lehető legjobb munkát végezzem” – tette hozzá.

A főnök, Boullier szerint kézenfekvő volt D’Ambrosio igazolása.

“Egy motivált, friss, tehetséges és 2011-et végigversenyző tartalékos nagyon hasznos számunkra. Jerome-ot jól ismerjük, kiválóan illeszkedik a csapatba. 2010-ben tartalékosként meggyőzött már minket és az év végi ifjoncteszten is szépen szerepelt. Tavaly újoncként is erős volt. Nagyon várom a közös munkát, szerintem tökéletes választás vele erősíteni a pilótafelállásunkat!”

A Lotus (korábban Renault, majd Lotus Renault) ezzel teljesen lecserélte tavalyi versenyzőit, a sérül Robert Kubica szerződése az év végén lejárt, Nick Heidfeldet még nyáron elküldték, Vitalij Petrovval egy évvel a lejárat előtt szerződést bontottak és a 2011-es szezon második felében alkalmazott Bruno Sennát sem tartották meg.

A brazil azóta a Williamshez szerződött, míg Petrovot a másik tavalyi Lotusszal, a 2012-re Caterhamre átkeresztelt alakulattal kapcsolatban emlegetik, Jarno Trulli helyére vagy még inkább tartalékosként csatlakozhat hozzájuk.