Fernando Alonsónak az elmúlt két évben már-már hobbijává vált, hogy riválisait – főképp a bajnokokat – méltatja, két-három hetente megdicsér valakit, ezért első pillantásra már senki sem lepődik meg, ha megint valami ilyesmivel áll elő a ferraris.

A német Sport Bild idézete alapján gyorsan körbe is futott tegnap az interneten, hogy Alonso azt mondta, Sebastian Vettel még nincs a spanyol egykori mclarenes csapattársa, Lewis Hamilton szintjén, azonban a szöveg pontatlan és elavult volt. A Ferrari pilótája még egy évvel ezelőtt, az olasz csapat tavalyi síhetén, a Wrooom!-on beszélt, egészen pontosan ezt mondta:

“Lewist nagyon gyors, agresszív és teljesen összeszedett versenyzőnek tartom. Csakis a győzelem érdekli, semmi más. Úgy gondolom, hogy Sebastian még nincs ezen a szinten. Tudom, hogy világbajnok és 2011-ben újra az lehet, de ez van, szerintem egy kicsit Lewis szintje alatt áll” – idézte az eredetit neves szakíró, Joe Saward.

Alonso azóta nyilván másképp gondolja a fentieket, hiszen míg 2010-ben a pech és a szerencse keverékének eredményeképp lett bajnok a német, 2011-ben ő is testközelből figyelhette, ahogy Vettel a szezon előtti kijelentésére rácáfolva szinte hibátlan teljesítménnyel, 15 pole-lal és 11 futamgyőzelemmel lett másodszorra is bajnok, míg Hamilton három győzelmén és koreai második helyén kívül gyakorlatilag a szétszórtság és forrófejűség élő szobra volt.

Sok más szakember mellett egyébként így látta például az 1996-os bajnok, Damon Hill is: “Lewisnak meg kell mutatnia, hogy képes kezelni a magánéletét és emellett profi versenyzőként is helytáll. Ő is bármikor elismeri, hogy tavaly bizonyos dolgok megzavarták – majd meglátjuk, sikerült-e megoldania ezeket” – mondta az angol egy friss interjúban.