F1: Hivatalos, Senna a Williamshez igazolt 2 Az elmúlt két hétben egyre világosabbá vált, hogy a Williams még szabad helyére Rubens Barrichellóval és Adrian Sutillal szemben Bruno Senna a legesélyesebb. A legutóbbi hírek már arról szóltak, hogy a brazil pilóta az OGX olajtársaság, az Embratel telekomcég és a Gilette segítségével 14 millió eurós szponzori csomagot hozott össze és hétfőn alá is írt a grove-i csapattal.

A Williams mára hivatalosan is bejelentette a szerződtetést, azaz Rubens Barrichello helyét a 2010-ben a HRT-nél, tavaly a Lotus Renault-nál versenyző fiatal brazil kapja Pastor Maldonado mellett. A szerződtetés egy kicsit morbid, hiszen a fiatal versenyző nagybátyja, a néhai háromszoros bajnok Ayrton Senna 1994-ben a Williams autójában lelte halálát Imolában.

“Bruno csak húszévesen kezdett versenyezni, de a Forma-3-ban és a GP2-ben gyorsan bizonyította a tehetségét. 2008-ban szoros küzdelemben lett második a GP2-ben. Bruno eddigi két F1-es szezonja nem nyújtott számára ideális lehetőséget az egyenletes szereplésre, ezért kulcsfontosságú volt, hogy a lehető legtöbb időt töltsük vele, hogy felmérhessük, mit tud pilótaként. A pályán és a szimulátorunkban is értékeltük őt, gyors, jó műszaki érzékű és nagyon gyorsan tanuló versenyzőnek bizonyult. Alig várjuk, hogy az autóba üljön!” – mondta az alapító-főnök, Sir Frnak Williams.

Senna azt ígérte, mindent megtesz majd, hogy jó eredményekkel hálája meg a szerződtetést.

“Igazán megtisztelő, hogy a Williams a versenyzőjéül választott. A csapatnak hatalmas múltja van, remélem, hogy én is szép fejezettem bővíthetem majd a történetet! Az felmérési folyamatom nagyon intenzív és alapos volt, de a gyárban töltött időm alatt bebizonyosodott, hogy nagyszerű emberek és megfelelő erőforrások állnak rendelkezésre ahhoz, hogy idén jobb szezonunk legyen.”

“Érdekes lesz olyan csapatnál versenyezni, amelynél a nagybátyám is vezetett, főleg, hogy jó néhány csapattag közvetlenül is dolgozott Ayrtonnal. Remélem, sikerül majd felélesztenünk néhány emléket, és újakat is teremtünk majd. A hazám támogatását is jó eredményekkel szeretném visszafizetni. Büszke vagyok, hogy brazil lehetek, ez mindig is motivált. Amióta először gokartba ültem, mindig is csak a Forma-1-es versenyzéssel akartam foglalkozni!”

Senna leigazolásával végleg kikerült a képből a bírósági tárgyalásra készülő Adrian Sutil, neki valószínűleg már nem jut hely a rajtrácson idén. A veterán Rubens Barrichello is minden bizonnyal F1-es pályafutása végére ért, 19 szezon után már nem következik számára egy huszadik.

Az egykor szebb napokat látott Williams 2011-ben történetének messze legrosszabb idényét produkálta, arra pedig még sosem volt példa, hogy a csapat két fizetős pilótát legyen kénytelen alkalmazni, ahogy idén teszi.